Az utóbbi időszakokban veszélyesen lecsökkent a tó vízszintje, tavaly szeptemberben mindössze 53 centimétert mértek az agárdi vízmércén, ami jelentősen alulmúlta az 1949-ben mért legkisebb vízállást (63 centimétert) is.

Hamarosan nekilátnak a munkáknak

Hétfőn reggel elkezdődik a Velencei-tó vizének pótlása a Pátkai-tározóból – jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ennyi víz hiányzik a tóból

Tájékoztatásuk szerint a Velencei-tó péntek reggeli vízállása 85 centiméter volt, ami 45 centiméterrel van a téli minimum üzemvízszint alatt, vagyis jelenleg 11,47 millió köbméter víz hiányzik a tóból. Hiába volt az átlagosnál csapadékosabb az augusztus, a szeptember és a november is, a lehullott eső jelentős részét elnyelte a kiszáradt talaj, így a tó nem kapott elegendő természetes pótlást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Leeresztik a Pátkai-tározót

A Pátkai-tározó vízszintje jelenleg 430 centiméter, a hatályos vízjogi üzemeltetési engedélyben rögzített minimális üzemvízszint pedig 370 centiméter. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) hétfőn megkezdi a két érték közötti 900 ezer köbméter vízmennyiség leeresztését és ezzel a Velencei-tó vízpótlását.

Folyamatosan vizsgálják a víz minőségét

A mostani időpont ideális a vízeresztésre, mert az utóbbi napok bőséges csapadéka jelentősen felhígította a tározott vizet, így a korábbi vízminőségi problémák a tározóban nem állnak fenn. A vízeresztés során ugyanakkor a szakemberek helyszíni és laboratóriumi mérésekkel folyamatosan vizsgálják a tóban lévő, illetve az oda érkező víz minőségét.

Vízkormányzó létesítményt hoznak létre

A folyamatosan fennálló vízminőségi problémáinak kezelésére – a KDTVIZIG egy „megkerülő csatorna” és az oda vezető vízkormányzó létesítmény kialakítását végzi, aminek segítségével a vízgyűjtőn lehulló csapadék hamarabb, vízminőségromlás nélkül juthat a tóba.

Könyebben töltődik fel a tó

A vízpótlásra és a fenti munkálatokra az év ezen szakasza a legalkalmasabb, mivel a téli csapadékmennyiség képes feltölteni a talaj felső rétegeit a vízgyűjtő területen, így a jövőben lehulló eső és hó már csak kisebb mértékben szivárog be a talajba, nagyobb hányada ténylegesen eljut a tóba.

Durván lecsökkent a vízszint

Az éghajlatváltozás és az átlagostól jelentősen elmaradó csapadékmennyiség miatt a Velencei-tó vízszintje már 2021-ben rendkívül alacsonyan volt: szeptember végén mindössze 71 centimétert mértek, miközben ebben az időszakban átlagosan 130 centiméter körül szokott lenni.

Megnyílt a lehetőség

Az utóbbi néhány évben a tó vízpótlását szolgáló Zámolyi- és Pátkai-tározó vizének minősége leromlott, alkalmatlanná téve a tározókat a vízpótlásra, kizárólag a hűvösebb őszi-téli időszakban volt lehetőség arra, hogy megkezdődhessen a Velencei-tó lassú és óvatos vízpótlása.

Használhatatlan volt

Először 2021 őszén eresztettek vizet a tóba, amit 2022 februárjában be kellett fejezni, mert a vízminőségi értékek miatt a Pátkai-tározó vize használhatatlanná vált a tó táplálására. A Velencei-tó vízállása ekkor 100 centiméter volt, s mindez az aszályos nyár folyamán még tovább csökkent.

Minden negatív rekord megdőlt

Tavaly szeptemberben mindössze 53 centimétert mértek az agárdi vízmércén, ami jelentősen alulmúlta az 1949-ben mért legkisebb vízállást (63 centimétert) is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás.)