A piaci versenyre hivatkozva szinte semmit sem árul el a cég – mint ahogy azt sem, hogy hány embernek kell új munka után néznie, s milyen végkielégítést kapnak.

Teljes kivonulás

Az IBM bezárja a váci, tárolószervereket gyártó üzemét – értesült a Telex. A portál információi szerint az amerikai techóriás, az IBM Data Storage Systems (DSS) Kft. teljesen megszűnik, méghozzá jogutód nélkül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ide költöznek át

A dolgozók nagyjából augusztus végén tudják meg, hogy ki meddig marad és milyen körülmények közt távozik. Úgy tudni, hogy a vállalat korrekt és emberséges módon áll a helyzethez. A döntés hátterében az áll, hogy az itteni üzemben előállított háttértároló terméket Mexikóba helyezik át – egészen pontosan Guadalajara városába.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szinte minden titok

A konkrétumokról egyelőre keveset tudni. Úgy arról sincsen pontos információ, ki milyen csomagra számíthat, s egyáltalán hány embert érint az intézkedés. Ugyanakkor a cég válasza szerint olyan éles piaci versenyben vesznek részt, hogy az is titok, hány embert foglalkoztatnak egy-egy üzemükben.

Törvényes és iparági szabványoknak megfelelő végkielégítés

„A munkavállalók – az illetékes üzemi tanáccsal/szakszervezettel folytatott megbeszéléseknek megfelelően – olyan végkielégítési csomagban részesülnek, amely megfelel az iparági szabványoknak és a jogszabályi előírásoknak – közölte a cég.

Mexikó a célpont

Az előzmények fényében talán nem meglepő, de azt sem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen végkielégítéssel távozhatnak egyes dolgozók. A Mexikóval kapcsolatos értesüléseket sem cáfolták a Telex érdeklődésére. Az sem derült ki, hogy miért pont a közép-amerikai országra esett a választás.

Egy óriáscég fejezi be működését

Mint fogalmaztak, a gyártás javasolt áthelyezése annak eredménye, hogy az IBM folyamatosan felülvizsgálja termékei gyártásának leghatékonyabb módját. A költözés már csak azért is meglehetősen bonyolult, mivel az IBM magyarországi leánya egy meglehetősen nagy cégnek számít.

Milliárdos haszonnal zártak

Az Opten céginformációs rendszer adatai alapján az IBM DSS 12,2 milliárd forintos forgalom mellett 606 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el, és 448 fős létszámmal dolgozott. Az ezt megelőző két évben is milliárd feletti forgalma és nyeresége volt.

Fóton egy új üzem nyílik

Ameddig Vácon bezár egy üzem, addig Fóton egy új létesül – igaz teljesen más profillal. Mint korábban hírt adtunk róla, a BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít. Ez mintegy száz új munkahelyet jelentene.

Növekvő szerep az elektromos átállásban

A külgazdasági és külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a beruházás növeli Magyarország szerepét az európai elektromos autóipari átállásban, megerősíti azt a vezető szerepet, amelyet Magyarország ebben a gazdasági folyamatban betölt.

Visszafordíthatatlan folyamatok

Szijjártó Péter úgy látja, a világgazdaság következő éveit és évtizedeit az elektromos autóipar határozza meg, a folyamat pedig visszafordíthatatlan. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide

(Kiemelt képünkön a váci IBM-gyár bejárata található, forrás: Google Street View.)