A környezetvédők és a helyi lakosok tiltakozásai ellenére a magyar kormány folytatja a kínai befektetők által Magyarországra települő akkumulátorgyárak létesítését. A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet jelent.
Nem gyártják, csak összeszerelik
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a vállalat tovább növeli magyarországi jelenlétét azzal, hogy Fóton épít üzemet, ahol nem gyártják, hanem csupán összeszerelik majd az elektromos akkumulátorokat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Száz új munkahely
A körülbelül tízmilliárd forint értékű, hamarosan elkészülő beruházás első körben száz új munkahelyet fog teremteni, a kormány ehhez nagyjából egymilliárd forintos támogatást biztosított. – írta az ATV.hu
Magyarország gazdasági szerepe nő
„Ez a beruházás növeli Magyarország szerepét az európai elektromos autóipari átállásban, megerősíti azt a vezető szerepet, amelyet Magyarország ebben a gazdasági folyamatban betölt, hozzájárul ahhoz, hogy a magyar munkahelyek biztonságban legyenek, s ahhoz, hogy a jövendő legfontosabb iparágában Magyarország újabb kapacitásokat tudjon magához vonzani” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A kínai cég a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BYD ma a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, míg az elektromos akkumulátorok terén a második legnagyobb szereplő, továbbá a távközlésben, a telekommunikációban és az informatikában is a globális élvonalban van – közölte az MTI.
Kína abszolút piacvezető elektromos buszokban
Kiemelte, hogy hazánkban a kormány támogatásával az önkormányzatok folyamatosan cserélik le régi környezetszennyező buszaikat elektromosra, és az ilyen, újonnan forgalomba állított járművek mintegy 42 százalékát a BYD adja.
Az elektromos autóké a jövőbeli
A miniszter arra is kitért, hogy az elektromos autóipar határozza meg a világgazdaság következő éveit és évtizedeit. Ezt az átállást visszafordíthatatlan folyamatnak nevezte, amelynek nyomán gyakorlatilag teljesen új iparág jön létre.
Pest megyében azért annyira nem boldogok
Mi is írtunk arról, hogy a Pest megyei katasztrófavédelem a helyi lakosság tiltakozása ellenére kiadta a gödi Samsung akkumulátorgyár bővítéseire az engedélyeket.
Félnek a helyiek
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a gödi akkumulátorgyár veszélyeitől rettegnek a helyi lakosok, hiszen baj esetén a vegyi üzem akár katasztrófát is okozhat.
Többen lettek rosszul
Június elején rengetegen lettek rosszul az éppen épülő iváncsai akkumulátorgyárban. Információk szerint ismeretlen anyag kerülhetett a levegőbe, a dolgozók ennek belégzésétől lettek rosszul.
Ismeretlen anyag
A Szabad Európa úgy tudja mindez az akkumulátorgyár Elektród nevű részlegében történt, úgy tudni valamilyen ismeretlen anyag jutott a levegőbe, a dolgozók ezt lélegezték be, majd lettek rosszul. Többtucatnyian érintettek, a legtöbbeknél hányás és hasmenés jelentkezett, de volt, aki kiütéses lett. – írta meg akkor a Budapestkörnyéke.hu is.
A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.