Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és „hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők – közölték a szervezők.
Szentmisétől a légiparádéig
A négynapos fesztiválon idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem.
Fenn az égen

Könnyűzene
Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. A többi között fellép a kormányzat által kedvelt Mandoki Soulmates is.
Operett
Az Operett Korzó „fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket.
Evés, ivás
A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja – sorolták.
Ismerd meg az országot!
A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők.
Mesterségek ünnepe
Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.
A tűzijáték
„Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz”, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak – ismertette az ügynökség. Az egyes programokról ide kattintva tájékozódhat.
Állami ünnep
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.
A tavalyi beharangozó
Címlapfotó: Szent István Nap.