Amint arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt rosszindulatú mellrákot diagnosztizáltak a korábbi válogatott kézilabdázónál, Tóth Tímeánál. Erről ő maga írt a közösségi oldalán még augusztusban, most pedig ismét jelentkezett, ezúttal jobb hírekkel.

Áprilisban diagnosztizálták

Mint megírtuk a bejegyzésben részletesen leírta, mi is történt vele az elmúlt néhány hónapban, kezdve azzal, hogy a diagnózist áprilisban kapta meg, továbbá kitért arra is, hogy már elkezdődött a kezelése, sőt már két műtéten túl is van, jelenleg jól érzi magát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kemózták

“Rosszindulatú melldaganatot diagnosztizáltak nálam áprilisban, túl vagyok 2 műtéten és az elkövetkező időszakban kemoterápiás kezelést kapok 8-at. Holnap lesz a 2. kezelés. Amit tudnotok kell, jól vagyok és ezen a jövőben sem fogok változtatni. A kezelés utáni 48 óra rosszabb, de utána jól vagyok… Elkezdtem sportolni és egyre jobban tér vissza az erőm, ami szintén segít átvészelni a nehezebb napokat majd a jövőben is.” – írt a korábbi posztban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Orvosi segítség

Tóth Tímea a bejegyzésben arról is ír, tapasztalata szerint ez a betgegség a nőknél sok esetben jelen van, azonban azt üdvözítőnek tartja, hogy vannak még olyan lelkisimeretes orvosok, akik segítenek a gyilkos kór leküzdésében. “Amit mondanak, azt viszont végig kell csinálni’ – írja.

Nem szégyen segítséget kérni

“Nem szégyen segítséget kérni. Én az első pillanattól kezdve onkopszichológussal dolgozom, ahogy megtudtam a diagnózist. Nem akartam egyedül feldolgozni ezt az egészet, életem legjobb döntése volt. Így sokkal könnyebb végigjárni és megérteni a folyamatokat, érzéseket ami a betegséggel jár.”

Jól van

“Tehát csak annyit szerettem volna közölni veletek, hogy jól vagyok, erős vagyok, lesznek gyengébb pillanataim, de a sport megtanított küzdeni, viselni a terheket. A szeretteim és a legjobb szakemberek mellettem vannak, tehát minden rendben van és lesz is! Köszönöm a biztatás! Vigyázzatok magatokra!” – írta augusztusi posztjában a 40 éves, már visszavonult sportoló.

Jó hírek

Tóth Tímea most az új év elején ismét jelentkezett a közösségi oldalán, ahol jó hírekkel tudott szolgálni azok számára, akik az elmúlt időszakban aggódtak érte. „Kedves Mindenki! Először is BUÉK mindenkinek! Kicsit eltűntem, de úgy érzem itt az ideje, hogy írjak nektek…” – kezdte friss posztják a sportoló.

Az elmúlt egy év összegzése

„Összegeztem az elmúlt évet és több dologra is rájöttem… Nem szégyellhetek beszélni a betegségemről, mert ez nem szégyen Február 22-én kiderült, hogy csomó van a mellemben…. December 14-én megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelésemet és megszólaltathattam azt a bizonyos harangot a folyosón! Sírtam, az én Szerelmem ott volt velem és végig az úton, ami így sokkal könnyebb volt.”

Kapcsolódó:

Hosszú, rögös út

Hosszú és rögös utat jártam be, volt benne minden, fájdalom, félelem, csalódottság, szomorúság, düh, harag, rosszullét, gyengeség, megértés, szeretet, elfogadás és rengeteg munka, saját magamon…

Gyógyultnak nyilvánítja magát

„Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a támogatását, szeretetét, szakmai munkáját!!! Hálás vagyok mindenkinek! Kiemelni a férjemen és a családomon kívül nem fogok senkit, mert biztos kimaradna valaki! Hála és köszönet mindenért! Én ezennel gyógyultnak nyilvánítom magam! Persze lesz még műtétem és van gyógyszeres kezelésem 5 évig, lesznek kontroll vizsgálatok mellyel együtt kell élnem életem végéig, de megteszek mindent, hogy az életem ne a betegségről szóljon… Tehát ha esetleg nem láttok a tévében nincs gond, nem kell rosszra gondolni, Jól vagyok! (Január végén műtenek…. ) Most még kopasz vagyok, mert két ünnep között levágtuk, hogy egészséges szép hajam legyen, nő rendesen.”

Sokat tanult

„Amit tudatosítani szeretnék, jól vagyok és ebben a felfogásban élem az életemet a jövőben is! Fejlődöm és megyek tovább az utamon! Büszke vagyok magamra, ahogy ezt a 10 hónapot végig csináltam…. Sokat tanultam belőle, főként saját magamról és persze azt, hogy mi is igazán fontos a életben…Köszönöm, hogy velem voltatok és azt, hogy Velem vagytok! Szeretet és Ölelés mindenkinek!” – zárta sorait Tóth Tímea.

Karrierje

Tóth Tímea összesen 152 alkalommal lépett pályára a nemzeti mezben, világbajnoki ezüst- és bronzérmet, illetve olimpiai negyed és ötödik helyezést is szerzett a válogatottal. Mind a Bajnokok Ligájában mind a magyar bajnokságban is volt gólkirálynő egy-egy alkalommal. EHF-kupa-győztesként, kétszeres Bajnokok Ligája ezüstérmesként, kétszeres magyar bajnokként, kétszeres Magyar Kupa-győztesként, kétszeres osztrák bajnokként és kétszeres Osztrák Kupa-győztesként vonult vissza 2013-ban az Érd női kézicsapatától. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Tímea – Forrás: YouTube