Vélhetően ittas, autóbérlős járgányt vezető magyar sofőr tarolt a 13. kerületben a Dózsa György úton.

Gyorsan ment

A férfi a Váci út felől nagy sebességgel haladt a Hősök tere irányába, amikor a valószínűsíthető alkoholos befolyásoltság miatt későn vette észre a Kassák Lajos utcai jelzőlámpás kereszteződésben az út közepén található járdaszigetet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Roncsdarabok az utcán

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Telibe találta a lámpát

Felhajtott a járdaszigetre, majd fékezés nélkül telibe találta a jelzőlámpát és a villanyoszlopot, melyeket az úttestre döntött, darabjaik pedig beborították az egész kereszteződést.

Nem sok maradt az oszloptól

Összetört a Citigo

Ezután még több métert megtett, de a Skoda Citigo roncsolódása miatt nem tudott tovább haladni. Szerencsére a késői időpontnak köszönhetően kevesen közlekedtek erre, így más jármű nem károsodott a baleset következtében.

Eltűnt az autó eleje

Kórházba vitték

A sofőr egyedül ült az autóban, meg is sérült, őt a mentők a Honvéd kórházba szállították további kivizsgálásra, illetve vérvétel céljából.

Totálkáros kisautó

Nem közlekedtek itt a buszok

A 75-ös és 79M trolibuszok a helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt nem közlekedtek ezen a szakaszon, a forgalom csak a Váci út felé vezető buszsávon, felváltva haladhatott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK