Ismeretlen elkövetők ellen adott ki körözést a magyar rendőrség, miután a budapesti 2. kerületben letörték és elvitték a Margit hídról a Szent Korona műemlék két kőkeresztjét. A két 16 éves tinédzser szüleik kíséretében sétáltak be a kerületi rendőrkapitányságra.

Budán rongáltak

A budapesti rendőrök egy ismeretlen férfi és nő miatt indítottak nyomozást, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. november 10-én 20 óra körül letörték a Margit hídról a Szent Korona műemlék kőkeresztjét.

Ez is érdekelhet

Elköltözött családjától a koronavírusus Galambos Lajos – betegsége miatt a közműlopásos ügyét sem tudják lezárni

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Így rongálták meg a kőkeresztet

A fiatalok először majdnem elsétáltak a Margit hídon lévő Szent Korona-szobor mellett, de aztán mégis megálltak és visszafordultak megrongálni azt. A nő felmászott a szobor melletti korlátra, majd egy hirtelen mozdulattal letörte a keresztet. Ezt követően egy másik pilléren lévő koronát is megrongáltak. A híradó erről szóló riportját ide kattintva nézheted meg.

A lakosság segítségét kérték

A rendőrök az elkövetők felkeresése céljából nyilvánosságra hozta a tetteseket ábrázoló felvételt, amely alapján megindulhatott a nyomozás – írja a Kekvillogo.hu.

Szüleikkel mentek a rendőrségre

A 16 éves fiú és a vele egykorú lány – szüleik kíséretében – kedden jelentkezett a 2. kerületi rendőrkapitányságon, ahol bevallották, hogy tavaly november 20-án este ők törték le és vitték el a Szent Koronát ábrázoló szobrok kőkeresztjeit.

Kihallgatták őket

A budapesti nyomozók a két rongálót védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett miatt hallgatták ki.

Ez is érdekelhet

Vége lesz az ingyenes parkolásnak, akár 100 ezer forintba is kerülhet, ha az utcán hagyod az autód

Ez állt a vallomásukban

A fiatalok beismerték a rongálást, és vallomásukban elmondták, hogy nem akarták ellopni a keresztet, pusztán hirtelen ötlettől vezérelve törték le azt, amit azóta nagyon meg is bántak. Az egyenruhások a gyanúsítottakat szabadlábon engedték, az eljárást folytatják.

Kiemelt kép: Margit-híd – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu