Döbbenetes történet kezdett keringeni az egyik Facebookos csoportban. A bejegyzés tanúsága szerint ma reggel, valamivel 7 óra után, egy 30 év körüli fiatalember legurult a Blaha Lujza tér aluljárójának a lépcsőjén és súlyos fejsérülést szenvedett.

Ketten álltak meg segíteni

A poszt tanúsága szerint a férfi segítségére csupán két ember sietett, s nagyon úgy tűnik, hogy nekik köszönhető, hogy még életben van. Az eset részleteiről a Blikk számolt be, mint írják a szemtanú részletesen leírta a történteket a Facebook csoportban. A bejegyzés szerint ő éppen akkor ért oda, amikor a férfi lezuhant és hallotta, ahogyan koppan a feje a kövön. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Erősen vérzett

Elmondása szerint csak ő, illetve egy másik fiatal férfi sietett a sérült segítségére, aki már akkor láthatóan nagyon rossz állapotban volt, ugyanis a vér erősen szivárgott az orrából és a szájából, valamint rángatózott is. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azonnal hívták a mentőket

Ők azonnal hívták a mentőket, illetve követték a diszpécser utasításait és végig vonalban maradtak, amíg megérkezett a segítségét. A bejegyzés szerzője azt is írja, hogy rajtuk kívül senki nem állt meg segíteni a bajba jutott férfin.

FRISS!

Döbbenetes közöny

A poszt írója felvetette azt is, hogy a férfi lehetséges, hogy ittas volt, ennek ellenére ez a fajta közöny egész egyszerűen döbbenetes, hiszen egy földön fekvő, erősen vérző, magatehetetlen állapotú sérültről beszélünk.

Ez is érdekelhet:

Leállt a légzése, újra kellett éleszteni

A bejegyzésben azt is írják, hogy a férfi légzése leállt mire kiértek a mentők, így ők amikor megérkeztek megkezdték az újraélesztés. A szemtanú ekkor azonban elhagyta a helyszínt, így nem tudta megmondani, hogy a fiatal férfit sikerült-e megmenteni.

Kórházba szállították

A Blikk az eset kapcsán megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik a következő választ adták: „Az esethez riasztott rohamkocsi egy 30 év körüli fejsérült férfit talált életjelenségek nélkül a helyszínen, akit sikeres újraélesztést követően, kritikus állapotban szállítottunk kórházba.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció