Az év bármely szakaszában szóba kerülhet a lomtalanítás, mely magába foglalja az iratok átnézését, rendszerezését, a felesleges iroda eszközök, bútorok selejtezését.

A raktárban, vagy irodákban lévő iratok megsemmisítésével rengeteg hely szabadul fel, amire pedig szükségünk van, azt könnyebben találhatjuk meg. Az eszközök, bútorok selejtezésével is rengeteg szabad helyhez juthatunk. A különböző irodai felszerelések esetén pedig érdemes már a rendelés során elgondolkozni, hogy mennyi is a reális mennyiség, hiszen a beszáradt tollakat, hibajavítókat kidobni hatalmas pazarlás. Ha a lomtalanítás során tetemes mennyiségű hulladék keletkezik, akkor remek megoldás lehet a konténer szállítás, mely segítségével minden lomtól egy szempillantás alatt megszabadulhatunk.

Az iroda lomtalanításához adunk néhány tippet a következőkben.

A cél meghatározása

A feladat kezdése előtt fontos a cél meghatározása. Nincs elég helyünk? Nem találjuk az iratokat? Lassabban tudjuk kiszolgálni az ügyfeleket a rendetlenség miatt? Azonosítsuk a problémákat, így a stratégia meghatározása is könnyebb lesz.

A hasonló feladatok esetén nagyon fontos a vezetői elkötelezettség is. Ha a felettestől azt látják a kollégák, hogy ő is munkásruhában pakol, sokkal szívesebben állnak neki ők is a feladatnak. A projekt esetén fontos egy felelős kijelölése is, aki a munkát koordinálja, kitűzi a határidőket, kijelöli a feladatokhoz a kollégákat, megoldja a konténer rendelés feladatát. Más esetben csak mindenki csinál valamit, de inkább káosz lesz csak, mint rövid időn belül igazi rend.

Miket szeretnénk megtartani?

A rendrakás ijesztő lehet elsőre, de inkább fordítsuk meg a dolgot és gondoljunk arra, hogy mire van igazán szükségünk az irodában. Jó megoldás lehet az is, ha mindenki 1-2 hétig post-itet tesz arra a berendezésre, amit használ, így könnyen ki fog derülni a végén, hogy mi az, ami igazából csak porfogóként funkcionál.

Fontos feladat az is, hogy meghatározásra kerüljön, hogy mi az, ami még működőképes, csak nem használjuk. Ezeket a berendezéseket, tárgyakat el lehet adományozni, például iskoláknak, óvodáknak. És itt persze bejön a társadalmi felelősségvállalás is a képbe.

A papírok

Az első feladat mindenképpen az, hogy átgondoljuk, hogy milyen jogszabályok kötik a céget, ezt érdemes lehet egy ügyvéddel, vagy a könyvelővel átbeszélni. Például csak azért, mert több hely kellene a szekrényben, nem dobhatjuk ki a számlatömböt. Nagyon fontos, hogy a lomtalanítás átgondoltan, a jogszabályoknak megfelelően történjen, hogy így elkerülhessük a későbbi bírságokat.

Ha megvan, hogy mit muszáj megtartani és mire lehet még később szükség, akkor készítsünk egy útmutatót a kollégáknak és adjuk ki a feladatokat. Érdemes különböző kategóriákra osztani a dokumentumokat, például ami szükséges, de jó lenne, ha meglenne elektronikus formában is. Ezeket válogassuk külön és a lomtalanítás befejezése után szkenneljük be. Ha esetleg még papíralapú számlákkal dolgozunk, akkor érdemes lehet elgondolkozni azon is, hogy haladjunk a korral, váltsuk le egy elektronikus rendszerre, mely mindenkinek sokkal egyszerűbb lesz.

Ha vissza kerülnek a szükséges dokumentumok a szekrénybe, mindenképpen rendezzük ezeket mappákba, melyeket érdemes felcímkézni is, ha később szükségünk lesz rá, akkor gyorsan megtaláljuk.

Ha szeretnénk megszabadulni a hivatalos iratoktól is, akkor mindenképpen figyeljünk a helyes megsemmisítésre, hiszen például régi munkaszerződéseket a volt kollégák személyes adataival nem lehet egyszerűen csak a kukába dobni.

A raktár

Ha valami nem biztos, hogy szükséges, de semmiképpen sem szeretnénk ismételten beszerezni, akkor egy tároló helyiségbe helyezzük el. Ezekről sem érdemes hosszú távon megfeledkezni, évente egyszer mindenképpen nézzük át az eszközöket és ha egy éve elő sem kellett venni, akkor szinte biztos, hogy túl lehet rajta adni.

A rend

A cégeknek érdemes lehet minden évben minimum egyszer végig menni ezen a folyamaton, ha szükséges, akkor több alkalommal is. Ha unalmasnak is tűnik a feladat, végső soron a kollégák hatékonyságát fogja növelni.

A konténer rendelés

Ha a lomtalanítás során olyan mennyiségű hulladék keletkezett, melynek elszállításáról gondoskodni kell, akkor a konténer bérlés egy ideális megoldás lehet. Csak telefonál, egyezteti, hogy mettől meddig, hol és mekkora konténerre lenne szüksége és a többin már nem is kell aggódnia. Közel 30 éve dolgozunk a konténer szállítás területén korrekt konténer árak mellett, tesztelje Ön is megbízhatóságunkat!

Elérhetőségeink:

Web: https://sittkontener.hu/

Telefon: +36/70-368-58-24

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!