Lopott Toyotákat és Lexusosak bontottak egy családi házban. A budakalászi autószerelőnél olyan elektronikai eszközöket is találtak, amelyekkel kocsikat is lehet lopni.

A múlt héten érkezett bejelentés Budakalászról, hogy egy férfi a családi háza udvarán Toyotákat bont szét. Felmerült a gyanú, hogy az autók bűncselekményekből származnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több helyen is kutatást tartottak, ahol Toyota és Lexus autók szétbontásából származó alkatrészeket találtak, illetve olyan elektronikai eszközöket, melyekkel autókat lehet lopni. Ezt követően elfogták a 43 éves Sz. Ferencet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alkatrészek között volt egy olyan motorblokk is, amely egy, a  XIV. kerületből 2019. március 21-én ellopott Lexusból származott. A gyanú szerint az autószerelő tudta, hogy olyan bontott alkatrészeket vesz, amelyeket korábban ellopott autókból szereltek ki.

A férfit egy rendbeli orgazdaság, valamint többszöri, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatására.

Kiemelt kép: illusztráció