A zenész és felesége Boglárka nem jelent meg azon a tárgyaláson, amelyen a bíróság előzetes jelzése alapján ítélet várható. Elképzelhető, hogy már délelőtt megszületik a döntés.

Lajcsi, mint vállalkozó

A bíróság előzetes tájékoztatása szerint a zenész az 1990-es évek óta több gazdasági társaságban tagként, többségi tulajdonosként, ügyvezetőként, kizárólagos tulajdonosként vett részt a vádbeli időszakban felsorolt gazdasági társaságok irányításában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lopták volna az áramot

A bírósági dokumentum szerint Lajcsi, ( I. r. vádlott) társaival 1993 és 1999 között mocsai lakóhelyén az épületek közműellátáshoz szabálytalanul vételezte z áramot, vizet és gázt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megkerült mérőórák

Az ügyészség szerint a közműveket a megkötött szolgáltatói szerződések alapján beköttette a saját, vagy nevezett ingatlanokra bejegyzett cégek nevére, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki a mérőórák megkerülésével és II. r. vádlott tudtával.

Mások segítettek ebben

III. r. vádlott az illegális közművételezéshez oly módon nyújtott segítséget, hogy amennyiben azok karbantartására, cseréjére, átalakítására, illetőleg a feladatok összehangolására volt szükség, lebonyolíttatta azokat V., VI., VII. és VIII. r. vádlottakkal, akik anyagi
ellenszolgáltatás fejében a kiépítési, szerelési, gépi és földmunkákat végezték.

Alig volt fogyasztás

A vádlottak a sértett közműszolgáltatók felé a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett „nulla” közeli óraállások alapján éveken át minimális összegű befizetéseket teljesítettek.

Élőben tudósítanak

A Blikk szerint Lajcsi és felesége nem ment el a tárgyalás kezdetére.

Lajcsira komoly börtön várhat

Lajcsi nyolc társával együtt víz-, gáz-, és áramlopás miatt állt bíróság elé, ahol az ügyész 7 év letöltendő börtönt kért rá, a feleségére pedig 2 évet, a zenész az elsőrendű vádlott.

Lajcsi a nyáron segítette a nyomozókat

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, Lagzi Lajcsi a nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve buktatott le egy csaló bandát. A zenész részletesen elmesélte, hogyan drótozták be, vagyis hogyan szerelték rá a lehallgatókészüléket, mi volt az a titkos jelszó, amely elhangzásakor kimenekítették volna a helyszínről és hogyan mondta el az egészet a gyermekeinek.

Kiszemelték Lajcsit

Lajcsit a bírósági tárgyalás megkezdésekor kereste meg egy bűnszervezet, akik azt ígérték neki, hogy 200 millió forint fejében enyhébb büntetést fog kapni az ellene folyó eljárásban. Hiába fenyegeti a zenészt letöltendő börtönbüntetés, nem ment bele a játékba és egyből értesítette a hatóságokat.

Személyes találkozót kezdeményeztek

A trombitaművészt 2021 júniusában kereste meg egy vállalkozót és az alkalmazottja, akik hivatalos személynek kiadva magukat ajánlottak fel a segítségüket, a vállalkozó pedig Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozott, aki elintézi az ügyet.

Izgalmas események

Miután Lajcsi a megkeresés után a régi, jól ismert ügyvédjén keresztül értesítette a hatóságokat kémfilmekbe illő történet indult el, sőt a zenész szerint sokkal izgalmasabb volt, mint amit az ember a filmekben lát.

Felkészítették Lajcsit

„Elkezdődött egy nagyon komoly, minden részletre kiterjedő felkészítés. Minden lehetséges veszélyre felhívták a figyelmemet és több próbát is csináltunk. Feltételezhető volt, hogy a bűnözőknek fegyverük is van és persze az is benne volt a pakliban, hogy esetleg megmotoznak a sukorói találkozón, vagyis lebukom.” – mesélte Lajcsi a Borsnak.

Titkos jelszó

Meg kellett adnom egy menekülőszót, amit ha kimondok, azonnal ránk törik az ajtót és engem kimentenek. Ez a szó egyébként a Zorba lett. Így hívják a kislányom egyik kutyáját – mesélte Lajcsi. aki azt is elmondta, hogy előre nem lehetett tudni, hogy az első akció sikeres lesz-e, azért a másodikra már 100 millió forint készpénzzel ment volna, amit a Nyomozó Főügyészség biztosított volna.

További részletek: