Az Operettszínházban parádés szereposztással a Mágnás Miskát élvezhetjük, a Vígszínházban Cseh Tamás emlékestre kerül sor Kelet-nyugati pályaudvar címmel. Az Erkel Színházban a Puskás musical az Aranycsapat történetét mutatja be. A Capa Központban a vadász-író, gróf Széchenyi Zsigmond fotóiban gyönyörködhetünk,  dokumentumfilm-fesztivál keretében a Cinem Cityben érdemes megnézni a Nagy ár című izraeli filmet.

Mágnás Miska az Operettben

A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újra és újra repertoárra kerül zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor olyan pompás, örökzöld számainak, mint például A nő szívét ki ismeri, az Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ. 

Cintányéros cudar világ

A darabot eredetileg a legendás magyar színészpáros, Rátkai Márton és Fedák Sári számára írták; nálunk Peller Anna, Peller Károly, valamint Bordás Barbara és Erdős Attila neve a garancia a sikerre.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Parádés szereposztás

Cseh Tamás est a Vígszínházban

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pályaudvar „Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”. Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron, zenészek: Kovács Márk (szaxofon), Laczi Sándor (cselló), dramaturg: Zoltán Áron, Tóth András, zene: Cseh Tamás, Másik János, Zoltán Áron és az előadók.

Dalok, zenék, versek

Kelet-nyugati pályaudvar

Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél a nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat valamint egyes részekhez Zoltán Áron írt plusz zenéket a műhelymunka során.

Puskás, a musical az Erkelben

A Puskás, a musical a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc – és minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat – történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket. Tartson a látványos, felemelő és megható, néha vicces, néha drámai utazáson: ismerje meg Puskás Ferenc életének különleges történetét!

Az Aranycsapat legendája

Grandiózus zenés előadás az Erkel Színházban

Nemcsak a focidrukkerek és musical rajongók részére nyújt maradandó élményt, hanem igazi katartikus felejthetetlen hatást kelt minden néző számára. 23 színész, 60 táncos, 30 gyerekszínész, 20 dal, artista produkciók, 120 négyzetméter ledfal, 11 színész egyidejű reptetése: a Puskás, a musical minden idők leggrandiózusabb magyar zenés színházi előadása! Az elsöprően sikeres szabadtéri előadások után a grandiózus musical Budapesten kőszínházban, Erkel Színházban látható.

Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképei a Capa Központban

 „Gróf Széchenyi Zsigmond átütő megjelenítő erőtől duzzadó szövegein a természet beható ismerete és rajongó szeretete érződik. Fényképein is tetten érhető az a nem szűnő kíváncsiság, amely a növény- és állatvilág mellett az útjai során megismert emberek felé is irányult, bár legjobban a civilizációtól távol, egy tábortűz mellett ülve érezte magát.

A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás.

Természetszerető humanista gróf, könyvgyűjtő nemesi segédmunkás, vadász-író-fényképész, egy sokrétű ember fotográfiái.” – méltatja Virágvölgyi István kurátor a vadász-író fényképeit, melyek a Capa Központban január végéig láthatók.

Nagy ár a Cinema Cityben

„A kezed csupa bölcsesség” – mondja a Wim Wenders filmrendező Dani Karavannak, a 90. évéhez közeledő neves izraeli szobrásznak. Karavan közel 100 környezet ihlette installációt készített szerte a világban, és számos nemzetközi művészeti díjat nyert, mégsem elégedett. Okkal. Amikor felkérik egy installáció elkészítésre, amely azon lengyeleknek állít emléket, akik a holokauszt során zsidók életét mentették meg, igazi darázsfészekbe nyúl: a politika és a művészet összecsap az életében.

Bátor álmodozók a dokumentumfilm-fesztiválon

Karavan makacs, öntörvényű és szenvedélyes. Az izraeli politika az őrületbe kergeti, szobrainak folyamatosan romló állapota haragra gerjeszti, még ennek a filmnek a készítői is az idegeire mennek. Karavan ugyanakkor érzékeny és optimista, a gyerekek derűjével és kíváncsiságával. Ám az idő nemcsak szobrait, hanem az idős művész emlékezetét is lassan kikezdi…

Ingyenes programajánló

A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az akkreditált magyar reklámpiaci mérés (Gemius) szerint a forgalmas időszakokban már naponta 220 ezren olvassák. A programajánlókat tehát nálunk tényleg sokan látják. Jó hírünk van! Ha neked is van programajánlatod, szervezel egy rendezvényt, az éttermed új étlappal rukkolt elő, küld el nekünk az infókat és ingyen megjelentetjük, hogy tényleg sokan tudjanak róla. Fontos és hasznos infók programszervezőknek itt!

Kiemelt kép: Facebook/operettszinhaz