Bencsik János független országgyűlési képviselő a felnevelt gyermekek számát és iskolai végzettségét figyelembe vevő szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezi az újonnan alakuló parlamentben.

Összeomló nyugdíjrendszer

A politikus közleményében úgy fogalmazott, a Második Reformkor Alapítvány javaslata alapján készült indítványa az „elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalanságát orvosolná, megelőzve a nyugdíjrendszer összeomlását is”.

Már az 52 évesekre is vonatkozna

Javaslata az 1970. január 1. után születettekre vonatkozna, és a nyugdíjak legfeljebb 95 százalékáét folyósítanák a hagyományos elv (szolgálati időn és átlagkereseten alapuló számítás) szerint, legalább 5 százalékát pedig szülői nyugdíj formájában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az iskolai végzettség is számítana

Utóbbi összeget az határozná meg, hogy az adott nyugdíjas hány gyermeket nevelt fel, és milyen legmagasabb iskolai végzettséget adott a kezükbe – tette hozzá.

Volt jobbikos

Bencsik János 11 éven át volt a Jobbik tagja. 2019-ben még a Jobbik országos listájáról bekerülve Szávay István mandátumát vette át az Országgyűlésben. 2020. február 19-én bejelentette, kilép a Jobbikból, és független képviselőként dolgozik tovább, majd három politikussal megalapította a Polgári Válasz mozgalmat.

Egy meghökkentő felmérés

A  Prémium Pénztárak felmérése szerint a nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező, dolgozó magyarok a jövőbeni nyugdíjkorhatárt átlagosan 71 évre tették, ami jóval több a mostani szabályozás szerinti 65 évnél. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

További részletek

Nyugdíjemelés

A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára.

Visszamenőlegesen

 Zsigó Róbert kifejtette: a nyugellátások és a nyugdíjszerű ellátások vásárlóértékének megőrzése érdekében idén július 1-jétől, januárig visszamenőlegesen, további 3,9 százalékkal emelkedik az ellátások összege.

Majd 2 és félmillió ember

Az intézkedés több mint 2,4 millió nyugdíjast és nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.

Címlapfotónk illusztráció.