A sok veszekedés, dráma és lelki terror után Fazekas Vivien úgy döntött, elválik egykori férjétől, Molnár Gusztávtól. Az élet őt igazolta, hiszen azóta már ismét elrabolták a szívét. Most elárulta azt is, hogyan kerültek egymáshoz közelebb a férfival.

Nehéz időszak után

Fazekas Vivien nehéz időaszakon van túl, ugyanis egykori párja, Molnár Gusztáv az utóbbi hónapokban eléggé megnehezítette a mindennapjait. A színész alkoholproblémái az ex-feleségére is kihatottak, Vivien pedig a sok bántás és csalódás után pontot tett kapcsolatuk végére. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Rátalált a boldogság

Amióta kilépett a mérgező házasságból, újra rátalált a boldogság, saját elmondása szerint ráadásul egy olyan férfi személyében, aki megbecsüli őt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bizalmat szavazott

 „Bár eleinte teljesen elzárkóztam az ismerkedéstől, mert megviseltek az életemben történtek, nemrégiben mégis adtam egy esélyt, és bizalmat szavaztam valakinek” – olvashattuk a Blikk cikkében Vivien gondolatait.

„Igazi nőnek érzem magam”

„A kapcsolatunk még gyerekcipőben jár, ezért nem szeretnék bővebben nyilatkozni róla, de annyit elárulhatok, hogy mellette igazi nőnek érzem magam. Hasonlóan gondolkozunk, és bízom benne, hogy a későbbiekben együtt haladhatunk a közös célok felé” – nyilatkozta a kapcsolatáról Fazekas Vivien.

A háttérből támogatja

Mint kiderült, a titokzatos férfi a háttérből támogatja barátnőjét, mivel nem szeretne szerepelni. Vivien szerint már régóta ismerik egymást, viszont eleinte csak baráti kapcsolat volt köztük, amely később szerelemmé változott.

Mellette a nehézségekben is

„Ott volt mellettem a nehéz időszakokban, mindent végignézett, támogatta a kapcsolatunkat és a kapcsolatunk helyreállítását is. Végighallgatott, segített mindenben, és nem csak nekem, de Guszti családjának is. Aztán egyszer csak az volt, hogy beszélgettünk, és kérdeztem, miért nem vagy itt mellettem…” – mesélte az anyuka.

Közös lesz a karácsony

„Valamilyen szinten sérült voltam én is, meg neki is van egy múltja, de az a fontos, hogy mertünk nyitni egymás fele, mertünk bizalmat szavazni a másiknak– tudatta Vivien, majd hozzátette: az első közös karácsonyukra készülnek hármasban a kisfiával.

Nem tudja, találkozik-e Gusztival

Az édesanya az ünnepekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ő családjánál is összegyűlnek Budapesten, illetve a férfi szeretteit is meglátogatják Komáromban. Kitért a válására is, mint a „kötelező rosszra”, amin át kellett esnie, azután elárulta, hogy még nem tudja, találkozik-e majd Gusztival az elvonó után.

„Nagyon féltik, de nem tehetnek semmit”

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy megszólalt Guszti volt felesége, Fazekas Vivien is, amikor a színész kiesett egy vonatból. „Arra ébredtem, hogy egy barátom átküldte a cikkeket, amelyek erről szólnak. Mit lehet mondani arra, ami Gusztival történik? Semmit… Gusztáv testvérével a mai napig tartom a kapcsolatot, hetente többször is szoktunk beszélni. Szegények nagyon féltik, de ők sem tehetnek semmit.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: Fazekas Vivien. Fotó: 24.hu