Mind sertéshúsból, mind burgonyából importra fog szorulni az ország már ebben a hónapban, éppen ezért még most érdemes feltankolni egy agrárközgazdász szerint.

Drága az import

Kifogytak a magyar készletek, a hazai burgonya januárban végleg eltűnik a piacokról. Ez azt is jelenti, hogy opcióként csak az import áll majd rendelkezésre, amit viszont sokkal drágábban lehet csak beszerezni – mondta el Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádió reggeli műsorában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Óriási lesz a veszteség

A fogyasztói ár ezeknél az alapvető élelmiszereknél ugyan rögzítve van, de miután a hazai készletek kifogynak, a sokkal magasabb import nagykereskedelmi ár borítékolhatóan jelentős veszteségeket okoz majd a viszonteladóknak. A piac törvényei szerint pedig a készletekkel fognak spórolni, így akár hiány is kialakulhat ezekből a termékekből.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kivezetnék a hatósági árat

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség nemrég az élelmiszer-árstop azonnali kivezetésére kérte a kormányt, mert a szakmai szervezet szerint az intézkedés szerintük nem éri el a célját, és láthatólag nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek áraiban.

Működő csodafegyver

A kormány nehezen engedi el az élelmiszer-árstopot, mint politikai csodafegyvert. Tavaly december közepén derült ki, hogy április 30-ig meg is hosszabbítja. A „befagyasztott termékek” ugyan továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek, de épp ez okozza az állandó hiányt és az üres polcokat – érvelnek az élelmiszerárstop kritikusai.

Máshol jelenik meg a veszteség

Az ársapka közvetett hatásai már jobban megterhelik a családi büdzséket, mintha be sem vezették volna őket. A nagy üzletláncok ugyanis a több ezer termékükön szét tudják osztani az árstop okozta veszteséget. Ugyanakkor már ezer körül lehet azoknak a kisboltoknak a száma, amelyek folyamatos veszteséget termelnek, hiszen a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbség finanszírozását képtelenek megoldani – írja a napi.hu.

Durván drága lesz a disznóhús

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a sertéshús ára mintegy 80 százalékkal emelkedik majd elsősorban az árstopok hatása miatt.

Fogós kérdések

Ahogy arról írtunk, az sem mindegy, hogy az ársapkás termékeket honnan veszik meg az élelmiszerboltok, mert „találékonyabb” megoldással jelentősen spórolnak, csak ezt a magyar mezőgazdaság bánhatja – állította az Inforádióban a Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin. 

Inkább külföldről szerzik be

Az import beszerzés egyre közkedveltebb megoldás mostanában, mivel az élelmiszerárstop miatt az érintett termékeket nem igazán éri meg itthon megvenni. Mivel a nagykereskedőkre nem vonatkozik az árkorlátozás, több kiskereskedő szupermarketből szerzi be ezeket az élelmiszereket, így legalább nem veszít, amikor ugyanannyiért teszi ki a polcra, amennyiért vette.

Nem a hazait választják

Mások egyszerűen a szomszédos országokból rendelnek, mivel ez még a szállítási díjjal együtt is jobban megéri, mint hazait venni. Ez a jelenség pedig sokkal erőteljesebb hatással lesz a mezőgazdaság itthoni szereplőire január közepétől – magyarázta a főtitkár.

Működni fog, hogy az állam erőből oldja meg?

Ráadásul a kormány nemrégiben arra kötelezte a kereskedőket, hogy kötelező dupla annyi árut tartaniuk a hatósági áras termékkekből. Ezzel kapcsolatban Neubauer Katalin azt mondta a „nagyon sok kérdést felvet” a módosítás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció