Hatvannyolc, a második világháborúban hősi halált halt katonát exhumáltak Balatonszabadi település Vak Bottyán úti temetőjében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkatársai augusztusban.

2021 június

Az igazgatóság most számolt be Facebook-oldalán a munkáról és azt írták, 2021 júniusában már végeztek feltárást a temetőben, akkor 15 magyar katonát exhumáltak egy sorsírból és temettek újra a temetőben található emlékhely alá. Az emlékhely idei felújításakor még öt magyar katonát exhumáltak és temettek a közös sírhelyre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Temetési blokkok

Augusztusban folytatták a munkát, és a temető déli kerítése mentén, a temetői sorok jelenlegi elrendezéshez képest mintegy 20-30 fokkal elforgatva, nagyrészt a temető szélén haladó földes út alatt sikerült megtalálni a 45 méter hosszú sorsírt, amelyben 12 különálló temetési blokkot tudtak különválasztani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Temetési időpont

Az egymástól 80-120 centiméterre található sírblokkok temetési mélysége 90-140 centiméter között változott, illetve a blokkok sem teljesen egyenes vonalban követték egymást. Mindez feltehetően az 1945. január vége és március vége közötti időszak különböző temetési időpontjait jelzi – írták.

Tömegsírok

A tizenkettőből négy sírblokk a harcok után összegyűjtött másodlagos temetési helynek bizonyult: ezekben a blokkokban egyszerű faládákban, az anatómiai rend teljes hiányával temették el az elesetteket, ezért ezeknél a tömegsíroknál csak az eltemetettek létszáma volt meghatározható, a személyek szétválogatására nem volt lehetőség. A többi sírblokknál sorsíros eltemetési rendben, egyénileg fektették a katonákat, így a személyenkénti különválasztásuk megoldható volt.

Katonák voltak

Az igazgatáság szerint az elhunytak a náluk talált egyenruházati leletanyag alapján egyértelműen katonák voltak, ezt támasztotta alá a helyszínen elvégzett antropológiai vizsgálat is, így a halálkori életkor-becslések és a maradványokon található sérülések is.

Személyes tárgyból kevés volt

Megjegyezték: bár a sírokból sok katonai egyenruházati tárgy került elő, személyes tárgyak, illetve az azonosításhoz használható leletek csak elvétve maradtak a katonáknál. Ez arra enged következtetni, hogy legkésőbb a temetéskor ezeket a tárgyakat szisztematikusan összegyűjtötték.

68 katonát exhumáltak

Az augusztusi feltárás folyamán az igazgatóság szakemberei 67 magyar és egy, a német haderőhöz tartozó katonát exhumáltak. A hősi halált halt és újratemetett katonák közül 44-nek ismerik a nevét, azonban azonosításra alkalmas leletanyag hiányában a maradványokat nem lehet a személyekhez kötni.

Eltemetik őket

Nevüket feltüntetik a szeptember végére megújuló emlékhelyen. A német katona földi maradványait a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség (VDK) képviselője átvette; később a budaörsi Központi Német-Magyar Katonatemetőben temetik el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Nagy bajban vannak a szállodák is az elszálló rezsiköltségek miatt – Tényleg bezárhatnak akár tavaszig?

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels