Haláláig hordozta magában életének legsúlyosabb traumáját Máthé Erzsi. A színésznő szakmailag hamar feljutott a csúcsra, s több mint hetvenéves pályafutása során az összes rangos kitüntetést megkapta, a magánélete azonban szerencsétlenül alakult.

Nem volt sikeres házasság

Ahogy írtunk róla, kétszer házasodott, először a szakmából választott párt magának: Szendrő József színész, színigazgatóval 1949-ben házasodtak össze, ám a frigy nem volt sikeres, mindössze nyolc évig tartott. Évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott Szendrőről, hogy bár a férfi fülig szerelmes volt belé, ő ezt nem igazán tudta viszonozni. Nem tartotta férjnek valónak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tragédia

Ez idő alatt következett be a színésznő életének legnagyobb tragédiája. Szendrővel közös kisfia mindössze egyéves volt, amikor agyhártyagyulladás következtében elhunyt – írja a Blikk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Soha nem dolgozta fel

„Talán akkor még én sem voltam feleségnek való. Kemény voltam, ostoroztam, kioktattam. Rosszul csináltam, de nem tudtam más lenni, ezt hoztam otthonról. Tőle született a fiam, egy évig élt csak. Agyhártyagyulladásban halt meg, a pécsi temetőben van a sírja. Szokták mondani, hogy az idő gyógyítja a sebeket, de ez a seb soha nem gyógyult be, a mai napig úgy fáj, mint amikor meghalt… A mai napig nem tudok erről beszélni” – vallott veszteségéről a Nemzet Színésze.

Segített

A tragédiát olyannyira nem tudta feldolgozni, hogy még élete utolsó szakaszában is emésztette. Minden bizonnyal ezért hozta létre a róla elnevezett alapítványt, amely a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátását támogatja.

Civil férj

Máthé Erzsi elvált az első férjétől, az új szerelem pedig nyolc évvel később, 1965-ben jött el az életébe, ezúttal egy civil férfi, a mérnökként dolgozó Kéri László felesége lett. A férfi munkája miatt egy évig Casablancán éltek, de a színésznőnek annyira hiányzott a színpad, hogy férje nélkül is hazatért.

Mindig izgult

Hányattatott magánélete miatt egyre inkább a színpad lett a mindene. Amikor 2012-ben visszavonult a pályától, ritka interjúiban elmondta, hogy ha nehezen is, de elengedte a hivatását, amelybe rettenetesen belefáradt, ugyanis egész életében lámpalázas maradt. Idős korában az ideje nagy részét a zugligeti otthonában töltötte. Kevés embert engedett közel magához, de Fodor Zsóka és Pásztor Erzsi a jó barátnői közé tartozott.

Pásztor Erzsi emlékei

A sors szürreális fordulata, hogy Pásztor Erzsi – bár hónapok óta nem beszélt már barátnőjével – keddre virradóra épp vele álmodott. „Az élet furcsasága, hogy róla álmodtam az éjjel. Hajnalban fel is riadtam, azon meditáltam, hogy öt vagy kilenc évvel idősebb nálam Erzsi. Aztán eszembe jutott, hogy kilencvenöt éves, én meg nyolcvanhét. Reggel megtudtam a hírt, alig tértem magamhoz” – mondta el a Blikknek Pásztor Erzsi.

Sokéig volt friss

Fodor Zsóka alig két hónapja látogatta meg utoljára a színésznőt, aki élete utolsó időszakában már rengeteget aludt, barátnőjének látogatása azonban felvidította. „Jó egészségi állapotban volt a korához képest, szellemileg pedig az utolsó pillanatig friss maradt. A barátságunk 1965-ben vált igazán szorossá, amikor az Ivan Iljics halála című filmben az édesanyámat alakította. Nagyon megható volt az utolsó találkozás: elmondtuk egymásnak, mennyire szeretjük egymást” – emlékezett a Blikknek a Barátok közt egykori Magdi anyusa.

Nemzet Színésze volt

Máthé Erzsi 23 éven át viselte a Nemzet Színésze címet, halála miatt pedig hamarosan összeül a tizenegy fő, hogy megválassza a tizenkettedik tagot a 95 évesen elhunyt színésznő helyére. Jordán Tamás, aki szintén a cím birtokosa, jelenleg külföldön tartózkodik, munkatársunktól tudta meg a lesújtó hírt. Tisztelte idősebb kolléganőjét a tehetségéért, a Blikknek pedig elárulta, mi ilyenkor a teendője a művészek tanácsának.

Gyász időszaka

„Nincs megszabva, hogy milyen hamar kell összeülnünk, megegyezéses alapon működik. Amikor mindannyiunknak alkalmas lesz, megvitatjuk, ki kerüljön Erzsi helyére, ám a gyász miatt erről még korai gondolkodni” – fogalmazott Jordán Tamás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Máthé Erzsi – Forrás: MTVA