A Hatvanból a Keleti pályaudvarra hétfő hajnalban elindult S80-as (3019) vonat Rákosról való kihaladása közben leszakadt a felsővezeték. Utasait a Katasztrófavédelem segítségével a Füzesabonyból a Keleti pályaudvarra tartó S80-as (5029) vonatra szállítják át.  A vezetékszakadás miatt Rákos és Kőbánya felső között több pályán nem közlekedhetnek a vonatok. Az arra utazók késésekkel számoljanak.

Felsővezetékszakadás

Rákos állomáson felsővezetéki hiba lassítja a közlekedést, emiatt a gödöllői és az újszászi vonalon, valamint a Rákos-Pilisvörösvár közötti S76-os vonatok közlekedésében korlátozásokra, 25-50 perces késésekre kell számítani.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Füstölt a mozdony

A leszakadt felsővezeték miatt füstölni kezdett a mozdony. A fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták és átszellőztették a mozdony fülkéjét. A felsővezeték helyreállításáig késnek majd az érintett vasúti szakaszon közlekedő vonatok.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A BKK elfogadja a jegyeket

Az M2-es metrón a Keleti pályaudvar és az Örs vezér tere között, valamint a H8-as HÉV teljes vonalán elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket. Az Örs vezér tere és Rákos közötti buszjáratok közül a fennakadás végéig több is megáll Rákos vasútállomásnál (169E, 168E, 97E), ezeken is elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

S76

Rákos-Pilisvörösvár közötti S76-os vonatok: A helyreállításig csak Újpalota és Pilisvörösvár között járnak A Budapest-Gödöllő-Hatvan közötti elővárosi járatoknál várhatóan az alábbi közlekedési rend lép életbe:

InterRégiók

Az egri (IR87), és a gyöngyösi (IR 85) InterRégiók Gödöllő és Budapest között mindkét irányban várhatóan S80-as vonatként fognak közlekedni.  A helyreállításig Akadémiaújtelepen mindkét irányban a Budapestre tartó vonatok peronjánál állnak meg a járatok.

Budapest-Újszász-Szolnok vonal

A Z60-as és G60-as vonatok a Keleti pályaudvar és Sülysáp között mindkét irányban S60-as vonatként közlekednek, minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

S60

A Keleti pályaudvarról 5:20-kor Nagykátára induló S60-as vonat (3630) nem közlekedik. A Nagykátáról 6:41-kor a Keleti pályaudvarra induló S60-as vonat (3627) nem közlekedik.

Tokaj IC

Tokaj InterCityk késése miatt a Nyugati pályaudvar felé tartó vonatoknál alacsonyabb komfortú (nem IC minőségű) vonatösszeállításokra lehet számítani. A Nyíregyházáról 8:31-kor Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Tokaj IC (582) a Vonatinfó térképen nem követhető. A vonat Nyíregyházáról az érkező szerelvény késése ellenére menetrend szerint indul Budapest felé.

Itt lehet tájékozódni

A meghirdetett változásoktól eltérések előfordulhatnak. Az egyes közlekedő vonatokról további tájékoztatás a Vonatinfó térképen, és a MÁV applikációban érhető el.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció