Hamar megbukott a piti tolvaj. A 43 éves férfi a főváros 14. kerületében lopási szándékkal próbált meg bejutni egy zuglói lakópark egyik lépcsőházába, ám az ajtó feszegetése közben rajtakapták, ezért üres kézzel menekült el onnan. Korábban azonban sikerrel járt, a rendőrök babakocsit és drónt is találtak a lakásában.

Rajtakapták feszegetés közben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 14. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint a napokban lopási szándékkal próbált meg bejutni egy zuglói lakópark egyik lépcsőházába, ám az ajtó feszegetése közben rajtakapták, ezért üres kézzel menekült el onnan. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Korábban is lopott

A rendőrségre ezután érkezett a bejelentés. A tetten érő férfi és a kerületi egyenruhások is azt gyanították, hogy a tolvaj személye megegyezhet azzal a férfiéval, aki egy nappal korábban, október 1-jén 19 óra 15 perc körül már járt a lakópark garázsában.

Eltűnt a bőrönd is

Akkor egy autóból egy laptop tűnt el, valamint egy másik tárolóból egy kézitáska, illetve egy gurulós bőrönd.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy kocsi mögött bújt el

A kerületi körzeti megbízottak október 2-án azonnal a helyszínre mentek, ahol az egyik közeli utcában, egy kocsi mögött elbújva megtalálták K. Viktort. A férfit 23 óra 10 perckor elfogták, majd előállították a BRFK 14. Kerületi Rendőrkapitányságára.

Egy babakocsi és egy drón is előkerült

A rendőrök a férfi lakásán kutatást tartottak, ahol a kézitáska és a bőrönd mellett több, korábban bejelentett betörésekből származó dolgot is találtak, így az előbbiek mellett egy babakocsit, illetve egy drónt is visszajuttattak a tulajdonosaiknak.

Fenyegetés

A nyomozás adatai szerint a feltételezett tolvaj az őt lebuktató és kérdőre vonó lakót megfenyegette, ám végül inkább elfutott a helyszínről. A fenyegetés miatt magánindítvánnyal éltek a férfival szemben az eljárás során.

Sajnálatát fejezte ki

A zuglói nyomozók K. Viktort kétrendbeli lopás bűntette, egyrendbeli lopás vétség kísérlete, valamint egyrendbeli zaklatás vétség gyanúja miatt hallgatták ki, illetve őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását. A férfi a terhére rótt bűncselekményeket részben beismerte, és sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban – írta a police.hu oldal.

Elképesztő lopás

Lopás miatt keresi a rendőrség azt a férfit, aki kisétált egy óriási Szűz Mária-szoborral a terézvárosi templomból. A bűntettet kamera rögzítette. Az ismeretlen elkövető egy kis ideig a Szűz Mária-szobor mellett ácsorgott, majd kiemelte azt a tartójából, a hóna alá vette és kisétált vele a templomból.

Pénzt akart lopni

Ugyancsak egy videófelvétel segítségével sikerült elkapni egy másik jómadarat. A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a kőbányai rendőrök lopás kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy férfi január 24-én 17 óra előtt pár perccel egy 10. kerületi mosoda fizetőautomatájából el akarta lopni a pénzt, így azt egy fejszével megrongálta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a megtalált babakocsi. Fotó: police.hu