Már a Pest Megyei Kormányhivatal is vizsgálatot folytat a Budapestet és környékét beterítő bűz miatt. Zsámbékra és Pátyra még szombat este is trágyaszagot vitt a szél. Korábban erős bűzre panaszkodtak, Budaörsön, Telkiben, Törökbálinton, Pilisvörösváron, a fővárosban, sőt még Dunaharasztiban és Szentendrén is sokan érezték a szagot. Ma már tudjuk honnét jön a szarszag és azt is, hogy szeptemberig még hatszor lesz nagyon büdös.

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon megírtuk, először Budaörs polgármestere Wittinghoff Tamás nyilatkozott. Szerinte Zsámbékról érkezett a szag, de, hogy biztos legyen benne, helikopteres keresésben gondolkodott.

A gyanúsítást kikérte magának a zsámbéki polgármester, aki azt monda a sajtónak, hogy ő a kertjében ül és nem érez szarszagot. Később már Zsámbékon is sokan érezték a tömény trágyabűzt.

A zsámbéki polgármester Gyermelyt nevezte meg lehetséges szagforrásnak, ezt a helyi polgármester cáfolta, mondván náluk nem volt semmilyen szag. A gyermelyi szagforrás lehetőségét sokan azzal cáfolták, hogy amit érezni, az nem csirkeürülék szag, hanem más pöceszag.

A Fővárosi Csatornázási Műveknél, ahol azt mondták, munkatársaik több helyszínre is kiszálltak a lakossági bejelentések miatt. Ellenőrizték a csatornahálózatot és megállapították, hogy a közcsatornarendszerrel egészen biztosan nincs összefüggésben a több kerületet is ellepő szaghatás.

Kiszámolták honnét jöhet a szag

A számítógépes előrejelző modellek egyik speciális típusával, az ún. terjedés számító modellekkel kiszámítható, hogy egy adott helyre egy adott időszakban honnan érkezett a levegő, ami a kellemetlen szagot is szállította. Ez a térkép látható kiemelt képünkön.

A bejelentéseket, híradásokat alapul véve megpróbáltuk meghatározni, hogy melyek voltak a legészakibb és legdélibb területek, ahol még érezni lehetett a szagot, majd ezekből a pontokból visszafelé haladva kiszámítottuk, hogy az eljutott légrészecskék honnan érkezhettek, melyek lehettek a forrásterületek – írják az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán. A viszonylag nagy “észlelési” terület és annak bizonytalan kiterjedése miatt a számítások eredményei sem egzaktak annyira, hogy rábökhessünk egy konkrét földterületre vagy településre, de ezzel a módszerrel lehatárolható egy nagyobb és egy szűkebb terület, amelyen belül csaknem 90%-os biztonsággal érdemes keresni a forrást.

Csütörtökön jellemzően nyugati-északnyugati szél fújt a délutáni, esti órában, majd péntekre kissé déliesebbre módosult a légáramlás. Ezt az információt, valamint a modellszámítások eredményét felhasználva készítette el az OMSZ a kiemelt képen látható ábrát. Ezen pirossal jelölték meg a legvalószínűbb forrásterületet –, ami nem meglepő módon tartalmazza az eddig is “gyanúba keveredett” településeket. A sárga mezőn kívüli területről szinte kizárható, hogy a szag forrása arrafelé lenne található.

Vizsgálatot indított a körmányhivatal

Friss hír, hogy lakossági bejelentések alapján vizsgálatot folytat a Pest Megyei Kormányhivatal az elmúlt napokban érezhető bűz miatt. A meteorológiai szolgálat megerősítwtte, hogy

Közben kiderült, hogy a szarszagot az Óbarok, Alcsút, Felcsút és Bodmér körüli földekről hozta a szél – mondta Csongrádi Eszter, az Óbarok kerti vasút hálózat és a hozzá kapcsolódó Felcsút Natura 2020 projekt marketing igazgatója állítólag a Budaörsi Infónak.

Egy facebookozó szerint a helyi portál részletesen leírta a bűz forrását, de ezt a cikket már eltüntették az oldalról. Ezt posztolta erről egy hölgy:

„Orosz kompozit trágya volt a bűz forrása,” -ezzel a címmel jelent meg ma cikk a budaorsiinfo.hu-n. Aztán eltűnt. A cikkben az óbarokiak nyilatkoztak, miszerint nagy területen tangazdaságot alakítanak ki, és ehhez orosz híg trágyát spriccelnek szét. Elmondták, hogy augusztusban ezt még 7-8 alkalommal megismétlik. Azaz lesz még 7-8 olyan nap augusztusban, amikor hatalmas területen élhetetlenné válik az élet, aki 40-50 km-es körzetben él, az úgy fogja érezni magát, mintha egy pöcegödörbe zárták. Amúgy a legkevésbé sem trágyaszag, sokkal inkább emberi ürülék szag fojtogatott tegnap néhány száz ezer embert.” – írja a cikket összefoglaló facebookozó.

 

Az érintett cég az RTL-nek is elismerte, hogy ők okozzák a szarszagot és megerősítették, hogy szeptemberig még 5-6 alkalommal fognak trágyázni. Bízzunk abban, hogy figyelembe veszik majd a meteorológiai előrejelzéseket és nem terítik be a fővárost és környékét, csaknem 3 millió embert tömény szarszaggal.

Kiemelt kép: A szag terjedése – Forrás: OMSZ