Három helyett 5 százalékos január 1-től a nyugdíjemelés. Ez érinteni fogja a 13. havi nyugdíjat is, ezt is megemelik erre a szintre – közölte Orbán Viktor az állami rádióban.

Az MNB szólt

“A Magyar Nemzeti Bank előre hozta az inflációs előrejelzését, ezért emelni is kellett a számon” – ismertette a 2022-es költségvetés kényszerű módosításával kapcsolatban.

Egy régi mondás

Felidézte, év közben a kormány 3 százalékra becsülte az inflációt, de év végén a jegybank 5-re. “Pontos elszámolás, hosszú barátság” – üzente a nyugdíjasoknak Orbán Viktor.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Rendelet

Bejelentette, a költségvetés módosítását rendeleti úton meg is történt, a rendelet pedig még pénteken megjelenik a Magyar Közlönyben.

Februárban még több jöhet majd

Jelezte egyúttal, hogy a 13. havi nyugdíj is 5 százalékkal magasabb lesz februárban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Béremelések

A további béremelésekről azt mondta, “ha a gazdaság megtermeli, van rá pénz”. A béremeléseknek szerinte három lába van: jó munka, szerencse, munkáltatói hozzáállás.

Lózungok

“Azért dolgozunk, hogy előre lépjünk, ezért van egy természetes nyomás” – tette hozzá Orbán Viktor. “Amit megtermeltünk, azt tudjuk szétosztani.”

Még egy üzenet

“Ha van miből adni, az ember szívesen ad és a gazdaság a mögöttünk hagyott évben, és reményeink szerint az előttünk álló évben is jól teljesít majd” – fogalmazott Orbán Viktor.

A DK még nagyobbat mond

A Demokratikus Koalíció újra azt ígéri, hogy ha jövőre az ellenzék alakíthat kormányt, akkor a nyugdíjszámításnál visszaállítják az infláció mellett a bérnövekedést is figyelembe vevő svájci indexálást.

Gyurcsány alatt volt ekkora utoljára az infláció

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció.

Mutatjuk, hogy mi történt a rendszerváltás óta

Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán