Kóbor Jánossal és Balázs Fecóval együtt énekelt utoljára az Arénában Demjén Ferenc. Rózsi most újra a közönség elé áll december 30-án, de ezúttal nem lesz vendég a koncerten.

23-szor lép fel az Arénában

Demjén Ferenc már gőzerővel készült a december 30-i koncertjére. Ez lesz a 23. Demjén-koncert az Arénában. Tavaly a járvány miatt nem tudtunk színpadra állni, és ez nagyon fájdalmas emlék. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Érzi, hogy múlik az idő

„Többször is mondtam korábban, és ezt egyre hatványozottabban érzem, ahogy múlik az idő: engem valóban a közönség szeretete tart életben és tart a színpadon. Nem szoktam panaszkodni, hogy itt fáj, vagy ott fáj, rá­adásul ha kigyúlnak a fények, és a mikrofon mögé állhatok, előttem sok ezer kedves ember, akkor semmi nem számít. Jó lenne most is így gondolkodni, de túl sok minden történt velünk, körülöttünk az elmúlt időszakban.” – mondta Demjén Ferenc a Blikknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vidéki birtokára vonult vissza

A járvány miatt Rózsi hosszú időre elbújt a világ elől. Vidéki birtokára vonult vissza párjával és az állataival. Élvezte a csendet, jól esett egy kis nyugalom. Azt mondja, dolgozni nem volt kedve. Hiányzott neki a színpad és a közönség.

Mindhárom oltást felvette

Demjén Ferenc már túl van mindhárom koronavírus elleni vakcinán és az influenza elleni oltást is felvette már. Azt vallja, „belénk nem csap a ménkű. Nem szabad félni, bele kell állnunk ebbe az egészbe, bármi is történik körülöttünk”.

Meckyvel és Balázs Fecóval énekelt

„Ezúttal nem lesz vendég a koncerten, a legutolsó bulin még ott volt mellettem Balázs Fecó és Kóbor János Mecky, a szívem szakad bele, már egyikük sem él. Megdöbbentő, hogy épp az én bulimon álltak utoljára közönség előtt” – mondta Demjén Ferenc.

A miniszterelnök is bulizott

A 2019-es Aréna koncerten Orbán Viktor is részt vett. A buli végén egy közös fotót is posztolt, amelyen többek közt Demjén Ferenc, Kóbor János és Balázs Fecó is ott volt.

Orbán Viktor és a rocklegendák az Arénában

Forrás: Facebook

Vízválasztó koncert lesz

„Muszáj előrenézni a gyász közepette is, mert úgy érzem, a koncertem afféle vízválasztó lesz. Ezt hittel vallom: le kell zárnunk ezt a rossz, félelmekkel, veszteségekkel, fájdalmakkal teli, sötét időszakot. Túl kell lépni az elmúlt hónapok lelki nyomá­sain. Új időszak kezdődik, s talán a dalaim segítenek abban, hogy higgyünk ebben” – mondta a zenész.

Tavaly halt meg Balázs Fecó

Tavaly november 26-án halt meg Balázs Fecó. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész elkapta a koronavírust. Több, mint egy hétig küzdött, lélegeztetőgépen is volt. A szervezete végül hosszú és fájdalmas küzdelem után feladta a harcot. 

Kóbor János is megbetegedett

Kóbor János idén november elején kapta el a koronavírust. Állapota rosszabbodott, felesége vitte kórházba. A zenészt a Városmajori klinikán kezelték. Lélegeztetőgépre került, mélyaltatásban tartották.

Nem tudták megmenteni

Az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék az Omega frontemberének életét, de a szervezete nem bírta a küzdelmet, december 6-án, 78 éves korában hunyt el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Demjén Ferenc – Forrás: Facebook