Meghalt egy 14 éves kislány a Balatonon. A budapesti gimnázium tanulói osztálykiránduláson voltak, ott lett rosszul a diák. Másnap, a kórházban elhunyt.

Meghalt a 14 éves kislány

Szörnyű tragédia történt vasárnap a Balatonnál, ahol egy 14 éves kislány vesztette életét. Úgy tudni, a fiatal osztálykiránduláson vett részt, s a vízben fürdött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fürdés után lett rosszul

Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, ám amikor kijött a Balatonból, rosszul lett, kiabált, hogy nem érzi jól magát. Társai először azt hitték, hogy csak viccel, ám kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet – írja a Ripost.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fájlalta a gyomrát

„Fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Azt hitték, hogy viccel, aztán jöttek a mentők, hajnalban halt meg” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.

Másnap halt meg

A tinédzser miután kijött a vízből, összeesett, és mentő érkezett a helyszínre hozzá. Másfél liter vizet találtak a kislány tüdejében, majd hétfőn hajnalban a kórházban az orvosok minden igyekezete ellenére meghalt.

Budapesti gimnázium diákja volt

A lány egy budapesti gimnázium tanulója volt. Az ügy kapcsán a lap megkereste az iskolát, a tragédia hírét nem erősítették meg és nem is cáfolták, ugyanis nem kívántak nyilatkozni, ahogy érthető módon a szülők sem.

Iskolában hunyt el

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, hétfő reggel meghalt 14 éves fiú Hatvanban. A tanuló nyolc óra előtt holtan esett ki a saját padjából, a Kossuth Lajos Általános Iskolában. 

Gyászol az iskola

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy S. Máté 7.a osztályos tanulónk a mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt. Iskolánk közössége megtört szívvel gyászol” – írta Facebook oldalán a hatvani Kossuth iskola.

Emelt szinten kezdték meg az újraélesztést

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a tizennégy éves hatvani fiú újraélesztését a kiérkező mentőegységek emelt szintű beavatkozás keretében vették át.

Nem tudták megmenteni

Az ellátásba egy gyermekrohamkocsi orvosa is bekapcsolódott, hosszan küzdöttek a beteg életéért, de sajnos nem lehetett megmenteni a fiút. A halál okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapíthatja majd meg. A fiúnak szív- és vérnyomás problémái voltak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

Megtalálták azt a két fiatalt, akik Balatonvilágosnál tűntek el a vízben, mindkét fiú meghalt

Kiemelt kép: illusztráció