„Járdafelszabadítás” jelszóval nyolc utcában szűnnek meg parkolóhelyek a 8. kerület, vagyis Józsefváros belső részén. Az önkormányzat a kerület élhetőbbé tételével és forgalomcsillapítással indokolja a döntést. Úgy tűnik világtrendekhez hasonlóan, Budapesten is végleg beindult az autók kiszorítása a belső utcákból. Most a legendás Bródy Sándor utcának egy részét is átalakítják, az autók helyén fákat ültetnek és egyre több kávézóterasz nyithat meg. Nem mindenkinek tetszik a város átalakítása.

Problémás a járdán parkolás

Józsefváros sűrűn lakott területein, így a Palotanegyedben is kiemelt probléma a szűk keresztmetszetű utcákon, járdán történő parkolás. A negyed számos utcájában jelenleg is érvényben van a kétoldali járdán két kerékkel történő parkolás, amivel az egyébként is keskeny járdák felülete még jobban leszűkül; a gyaloglóknak, a babakocsival, kerekesszékkel közlekedőknek súlyos problémákat okozva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ellentétes a KRESZ előírásaival

Az önkormányzat szerint a jelenlegi helyzet ellentétes a KRESZ előírásával, mely szerint járdán csak akkor szabad megállni, ha a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad. A 8. kerület belső részének, vagyis a Múzeum körút és a Nagykörút közötti, úgynevezett Palotanegyedben az Önkormányzat több járdát is visszaad most a gyalogosoknak. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kizárólagos lakossági parkoló zóna

A változtatások célja a gyaloglás és kerékpározás biztonságának és kényelmének javítása, a gépkocsi közlekedés sebességének lassítása és az utcák hangulatának javítása. A program még az iskolakezdés előtt megvalósul. Az érintett utcák lakóit és gépkocsi tulajdonosait az önkormányzat szórólapokon és plakátokon értesítette a változásokról. Idén egyébként több parkolási helyzetet megkönnyítő intézkedést valósítottak meg a Palotanegyedben. Ilyen például a kiemelt képünkön is látható kizárólagos lakossági parkolást engedélyező zónák létrehozása.

Megszűntetik a járdán parkolást

Józsefvárosi Parkolási Stratégiában megfogalmazott kiemelt cél a közterületek demokratikusabb felosztása, továbbá a műszaki intézkedések között szerepelt a kizárólagos lakossági parkolózónák, új koncentrált rakodóhelyek, valamint Kiss & Ride pontok kijelölése, illetve a járdán parkolás megszüntetése azokon a közterületeken, ahol az a gyalogosforgalmat akadályozza.

Brutális áremelés

A stratégiára épülő új parkolási szabályozásnak köszönhetően 25%-kal csökkent a lakossági parkolóengedélyek száma tavalyhoz képest, igaz az önkormányzat ezt főleg azzal érte el, hogy drasztikusan megemelte a várakozási engedélyek árát. Így viszont a közterületeken kora és késő este is láthatóak szabad parkolóhelyek, a kerületre ereszkedő nyomasztó parkolónyomás megszűnt, ma a legtöbb utcában bármikor lehet szabad parkolóhelyet találni.

Szebb lesz a legendás utca

Budapest legendás utcájában, a Magyar Rádiónak egykor otthont adó Bródy Sándor utcában is jelentős változások lesznek. Az alábbi képen látható területen, a Horánszky utca és a Guttemberg tér között 11 parkolóhelyet számolnak fel, hogy a történelmi utca szebb, kényelmesebb és emberibb legyen. 

A Bródy Sándor utcának ezen a szakaszán 11 parkolóval lesz kevesebb

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

101 parkolóhelyet szűntetnek most meg

A Bródyn kívül csökkentik a parkolóhelyek számát a Szentkirályi, a Puskin, a Krúdy, Nap, Múzeum, és a Csepreghy utcában. Összesen 101 parkolóhelyet számolnak fel. Az a terv, hogy egyre több utca hasonlóan nézzen ki, mint az alábbi képünkön látható Bródy Sándor utca egy része a Vass utca és a Horánszky kereszteződése között.

Így fog kinézni egyre több belvárosi utca

A Bródy Sándor utca egy része – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Nem mindenkinek tetszik az autósok kiszorítása

A kerület polgármesterét, Pikó Andrást az elmúlt időszakban sokan támadták a „Járdafelszabadítás-program” miatt. Februárban ismeretlenek „Pikó adó” elnevezésű mikulás csomagot helyeztek el több autóra. Az nem derült ki, hogy politikai akció volt-e vagy egy elkeseredett autós magánakciója. 

Világtrend

Az elmúlt időszakban egyre több belső kerület vállalja fel az autók utcákról történő kiszorításával járó konfliktusokat. Így próbálják meg élhetőbbé tenni a kerületeket és visszahozni azt az időszakot, amikor jó volt kiülni egy kávéra például a Palotanegyedben a Guttemberg térre. Akármerre is megyünk az Európai Unióban, minden nagyvárosban ez a trend, ez alól Budapest sem lesz kivétel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Új parkoló zóna a Bródy Sándor utcában – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu