Nagyüzemben tapsolta el a milliárdos OTP-vezér vagyonát az OTP Bank egyik területi igazgatója. Most elkészült ellene a vádirat, ebből kiderül, hogy évekig mire költötte a bank pénzét és milyen büntetésre számíthat.

260 milliót lopott a milliárdostól

Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk 260 millió forintot sikkasztott el az OTP egyik régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tetemes számla

A Csányi Sándor milliárdos bankvezért lehúzó 19 vádlott között menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, akiknél a férfi a bank pénzén mulatozott, majd visszakérte a részét a kifizetett tetemes számlából. 

Belső vizsgálat során bukott le

Az OTP Bank szerkesztőségünknek küldött közleményében leszögezik: „F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.

Elkészült a vádirat

A Csányi Sándor milliárdos bankvezért megrövidítő banki alkalmazott ügye most a bíróságra kerül. A Hvg360 birtokába került a vádirat. Ebben az szerepel, hogy fiktív számlákon keresztül munkahelyével fizettette ki éttermi fogyasztásait Fonyódon.

A saját házának felújítását is a bankkal fizettette ki

A bankkal szerződésben álló dekorációs céggel csináltatta meg a régióvezető a saját otthonát, szintén az OTP-re terhelte. Még azt is marketingtevékenységként számolta el, amikor egy pécsi festőművésszel készíttetett festményt sportoló barátja számára.

Úri muri

A vádirat szerint a bankár a 40. születésnapját is a bank pénzén szervezte. A 70 fős megabulit több millió forintért, Villány legmenőbb borászatában tartotta. A tanuk beszámolója szerint nem spóroltak semmivel.

A bevásárlásokat is a nap végén a milliárdos, Csányi Sándor fizette

A nagybevásárlásokat is hasonlóan intézte, miközben kerülte a munkát, a nyarakat szinte végig fonyódi nyaralójában töltötte. Végül egy belső vizsgálat buktatta le, 2017-ben kirúgták.

Pécsről vitték az újságot

A sok milliós fizetéssel rendelkező bankár még újságra sem volt hajlandó költeni. Annyira lehúzta Csányi Sándor miliárdos bankvezért, hogy a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről vitette magának az újságokat a sofőrjével. A sikkasztó régióvezető a családi nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte.

Minden költségét a pénzintézet állta

„Az OTP Bank régióvezetője tulajdonképpen egy feudális hierarchiát épített ki beosztottjai között” – mondta Kutas Tamás, a Baranya Megyei Fő­ügyészség szóvivője.

Fiktív számlák

A szóvivő azt mondta, hogy a sikkasztó bankár arra használta kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vigyen el az OTP-től. Fiktív számlákat állítottak ki a bank részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta. Sok esetben volt ugyan szolgáltatás a szállodai és éttermi számlák mögött, de többször előfordult, hogy a vállalkozók visszajuttatták neki a pénzek egy részét.

Négy évig nyomoztak

A rendőrség négy éven át nyomozott, végül öt másik vádlott terhelő vallomást tett rá. F. Balázs nem tett vallomást, és nem ismerte el a bűncselekményt.

10 évet is kaphat

A Hvg iinformációi szerint a férfi hamarosan bíróság elé kerül, és választhat, hogy legfeljebb öt évre börtönbe megy, vagy elkezdődik a büntetőper, aminek akár tízéves büntetés is lehet a vége.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csányi Sándor az OTP Bank vezére – BPK-montázs