A Puskás Aréna nyitómeccsére 68 ezer nézőt várnak. Magyarország legnagyobb épülete 142 milliárd forintba került, a betonjában pedig ott van a korábbi épület ledarált anyaga is. A Puskás család állandó páholyt kapott, ahonnét bármilyen rendezvényt, bármikor ingyen nézhetnek meg.

Közlekedés a megnyitó idején

A Budapesti Közlekedési Központ azt kérte a nézőktől, hogy semmiképpen se autóval érkezzenek az Arénához. Azt is hozzáteszik: a stadion bejáratai a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől érhetők el. A közélekedési lehetőségekről készült korábbi cikkünket ide kattintva lehet elérni.

Az aréna története

A Puskás Aréna elődjét a Népstadiont 1953. augusztus 20-án adták át, igaz a nézőtér teljes egészében soha sem készült el. Az egykori Népstadion maradványainak egy részét összedarálták és hozzákeverték az új Aréna betonjához. Népstadiont teljesen lebontották, csak a toronyépületet őrizték meg, ott lesz majd a névadó Puskás Ferencről elnevezett múzeum is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

2000 szék a sajtóé

Minden stadionnak van egy teljes befogadóképessége, ami a Puskás Aréna esetében a maximális székszámot jelenti, amikor mindenhol, a kamerák és az újságírók helyén is nézők ülnek. Ezt tartja nyilván a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), bár ez sosem valósul meg. Ez itt 67 215.

A tényleges székszám attól függ, hány újságíró akkreditál, mennyi kamerapozíciót kell felvenni a közvetítéshez a lelátón, illetve hány szék helyén alakítanak ki helyet a kerekesszékeseknek. A nyitómeccsre és az Eb-re óriási a médiaérdeklődés, az UEFA maximalista a közvetítésnél, így most pénteken 65 114, jövő nyáron 64 107 lesz a tényleges székszám.

A Puskás családnak állandó páholya van

A Puskás család unokái és dédunokái Spanyolországban élnek, állandó páholyt kaptak, hogy méltó körülmények között nézhessenek meccset, koncertet mindenkor. Emellett mást nem fizet a magyar állam. A család képviselői itt is lesznek a megnyitón – írja az Index.

A stadion névhasználatát szerződés szabályozza, nem fizet érte a magyar állam, ugyanakkor minden további kereskedelmi célú felhasználás, Puskás nevét, arcképét tartalmazó termék engedélyköteles. Alapvetően óriási megtiszteltetés, felfoghatatlanul nagy dolog, hogy az új stadionnak is Puskás a névadója. Elégtétel is annak a játékosnak, akinek a nevét nem lehetett leírni éveken át az 1956-os forradalom után – mondta az Indexnek Szöllősi György, az örökösök képviselője, Puskás-ügyi nagykövet.

Látványos videók

Orbán Viktor focizós videóját pedig alább lehet kattintani

Kiemelt kép: MTI