Az áprilisi választásokat követően arról szóltak a hírek, hogy Kásler Miklós nem lesz az új Orbán-kormány tagja, ugyanis a miniszter nyugdíjba vonult. Akkor erről portálunk is beszámolt, mint megírtuk Kásler Miklós úgy tervezte nyugdíjas éveit az unokáival, Budakeszin tölti majd el, ám most úgy tűnik mégsem tűnik el teljesen.

Új poszt

A HVG információi szerint ugyanis Kásler Miklós új posztot kapott Orbán Viktortól. Ezentúl az egészségügyi szakmai továbbképzések átalakításában segít Pintér Sándor, belügyminiszternek az Emmi volt tárcavezetője. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Orbán Viktor írta alá

Kásler Miklós orvosprofesszor urat a licenc képzés továbbfejlesztéséért, valamint az egészségügyi szakmai továbbképzés rendszerével kapcsolatos kormányzati feladatokban való közreműködésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezem ki– olvasható a csütörtök este megjelent miniszterelnöki utasításban, amit Orbán Viktor kormányfő írt alá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Káslernek, az előző kormány emberi erőforrás miniszterének, most biztosként az lesz a feladata, hogy áttekintse a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok licenc képzési rendszerét, és javaslatot tegyen az egészségügyért felelős miniszternek, vagyis Pintér Sándornak a képzési rendszer továbbfejlesztésére.

Közreműködik

A miniszterelnöki utasítás szerint Kásler Miklós emellett közreműködik majd az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, valamint az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező személyek szakmai továbbképzési rendszerét érintő koncepciók kidolgozásában,

Döntési jogkör

„amely kiterjed a követelmények tekintetében döntési jogkörrel rendelkező szakmai testületek működésének áttekintésére és a vizsgáztatás, illetve a vizsgakövetelmények normatív rendszerének kialakítására is” – olvasható az utasításban.

Rendőrök őrizték a házát

Tavaly novemberben írtunk arról, hogy Kásler Miklós halálos fenyegetést kapott. A budakeszi otthona előtt hetekig egy lakókocsi parkolt. Innen figyelték a rendőrök a miniszter lakását, de időnként egy rendőrautó is megjelent a ház előtt.

Ebből a lakókocsiból figyelték Kásler Miklós házát

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Megfenyegették Kásler Miklóst

Az akkori információk szerint a minisztert a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban fenyegették meg, ugyanúgy, mint abban az időszakban Müller Cecíliát.

Négy szakvizsgája van

Kásler Miklós Sárváron érettségizett, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1974-ben. Sebészeti, szájsebészeti, plasztikai és onkológiai szakvizsgát szerzett.

Főigazgatóból miniszter

1981-től dolgozott az Országos Onkológiai Intézetben, 1992-ben lett az intézmény vezetője. Orbán Viktor negyedik kormányába, 2018-ban, kérte fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetésére.

Történetfilozófiai kérdések

Onkológusi munkája mellett mindig nagy érdeklődést tanúsított a magyar nemzeti történelmi, történelemfilozófiai sorskérdések iránt, számos szakértővel folytatott e témákban mélyreható beszélgetéseket. Az a véleménye alakult ki, hogy „a mai ember utat tévesztett, elveszítette értékeit. Majdnem azt lehet mondani, hogy morális interregnum alakult ki, amikor a régi klasszikus, az évszázadok által megszűrt értékek egy részét az emberiség elvesztette, és keresi a megoldáshoz vezető utakat.

Magyar őstörténet

Kásler Miklós védnökségéhez fűződik a magyarok őstörténetével foglalkozó nemzetközi kutatócsoport eredménye, amely genetikai alátámasztást talált arra, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai vérvonalból származnak, mivel a genetikai markerek segítségével feltérképezhető az apai ági genetikai történelem. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kásler Miklós