Elmarad az Apostol együttes augusztus 28-ai koncertje. A zenekar új időpontban, 2021. március 7-én ünnepli 5 évtizedes fennállását a Papp László Budapest Sportarénában.

Ahogy a BudaPestkornyeke.hu is megírta, július végén a kormány úgy döntött, hogy augusztus 15. után sem engedélyezi az 500 fősnél nagyobb rendezvények megtartását. Ennek ellenére a Broadway Jegyiroda úgy döntött, hogy augusztus 28-án megtartja az Arénában az Apostol születésnapi koncertjét.

A szervezők azzal indokolták a döntésüket, hogy a hatályban lévő jogszabályok értelmében az esemény létszámkorlátozás nélkül, zárt térben megtartható, mivel olyan rendezvénynek minősül, amely ültetett nézőtérrel rendelkezik. Azt írták, hogy a közönség biztonsága érdekében a megfelelő egészségügyi és biztonsági intézkedéseket természetesen megteszik és betartják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A bejelentés után kapott hideget-meleget a zenekar, amelynek frontembere, Meződi József, az ATV megkeresésére elmondta, mivel szerződés köti őket, nem mondhatják le a koncertet, ha a szervezők úgy döntenek, hogy meg akarják tartani, mert az nekik nagyon sokba kerülne. Kovács Zoltán, a koncertet szervező Broadway Event ügyvezető igazgatója a döntésük kapcsán arra hivatkozott, hogy az augusztusi fellépés ahhoz a szabályzathoz igazodik, ami a Színházak működését is biztosítja, így azt meg lehet tartani.

Meggondolták  magukat

Hétfő este azonban a Facebookon a  zenészek egy videóüzenetben, a szervezők pedig egy ehhez csatolt közleményben tájékoztatták a nyilvánosságot és a közönséget arról, hogy közös egyetértésben úgy döntöttek, mégis elhalasztják az Apostol augusztus 28-ára meghirdetett 50 éves jubileumi buliját, és a koncertet új időpontban, 2021. március 7-én rendezik meg.

„Kedves barátaink és rajongóink! Szeretettel köszöntünk mindenkit az Apostol együttes nevében. Szeretnénk egy nagyon fontos bejelentést tenni. Ez a bejelentés arról szól, hogy az augusztus 28-ai koncertet hosszú huzavona után, keserves kínok közt megszülve úgy döntöttünk, hogy áthelyezzük egy másik dátumra” – tájékoztatott a videófelvételen a zenekar frontembere, Meződi József.

„A szervezőkkel természetesen egyetértésben, ugye természetesen ez is azért született meg ez a döntés, mert kaptunk olyan információkat, hogy nagyon sokan nem mernének eljönni erre a koncertre. Márpedig az a 10 ezer ember, aki megvásárolta a jegyet a koncertre, nagyon jó lenne, ha március 7-én az új időpontban velünk együtt ünnepelné az Apostol együttes 50 éves évfordulóját” – tette hozzá Németh Zoltán.

Kiemelt kép: Meződi József – Forrás: Facebook