Egy éve történt a tragédia, ám az édesanyának azóta se éjjele se nappala. Mint ismert a nagymama az unokáival, két kislánnyal, a piros jelzés ellenére a vasúti sínekre hajott, amikor is beléjük csapódott egy 120 kilométeres sebességgel robogó vonat. A két kislány a helyszínen szörnyethalt, a nagymama csonttörésekkel ugyan, de túlélte a balesetet.

Se éjjele se nappala a gyászoló anyának

„Azóta nincs se éjjelem, se nappalom, siratom a gyönyörű gyerekeimet. A lányaim olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a rendőrök nem engedték megnézni egyiküket sem. Csak a kabátjuk színét kérdezgették tőlem, az alapján azonosítottuk őket. Ahogy szaladnak a hónapok, a gyerekeim hiánya egyre fájóbb, de erről a családban nem beszélgetek senkivel.” – modnta Blikknek a gyásztól összetört anya. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kettészakadt az ütközéstől az autó

A LikeNews hírportál számolt be róla elsők között, hogy tavaly februárban a Budapestről Szegedre tartó InterCity Kecskemét és Katonatelep között rohant bele egy autóba. A kocsi a brutális ütközés hatására kettészakadt, a roncs darabjai méterekre hevertek egymástól. A járművel egy 62 éves asszony vezette, aki piros jelzés ellenére akart átmenni a síneken. A balesetben ketten haltak meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az anya máig haragszik az anyósára

A Blikknek most a gyászoló anya elmondta, hogy míg él haragudni fog az anyósára, mert figyelmetlen volt. Elmondása szerint rajta az nem segít, ha az asszonyt börtönbe küldik, hisz a gyerekeit így sem kapja vissza.

A kisebbik kislány most lenne 9 éves

„A kisebbik lányom, Nikike március 8-án ünnepelné a kilencedik születésnapját. Azóta, hogy Szandival együtt meghalt, számomra minden nap egyformán szürke. Nincsenek ünnepek, nincsenek névnapok, nincsenek születésnapok. Csak a gyász van.” – árulta el az anya.

Szakemberhez fordulna az anya

Az anyuka tisztában van vele, hogy szakemberhez kell fordulni, mert idegeneknek talán olyasmit is elmondana, amit egy családtagnak nem tud. Elmondta, hogy szeretné is kibeszélni magából a fájdalmat, ez azonban még várat magára. A két gyermekét gyászoló édesanya neve már rákerült a várólistára, ám a pszichológus nagyon elfoglalt.

Nemrég kisbabája született

Az anyuka egyébként nyolc hónappal ezelőtt ismét kisbabának adott életet, már csak miatta is erős szeretne maradni, akinek, majd ha felnő elmeséli, hogy volt két gyönyörű nővére.

Vádat emeltek a nagymama

A Kecskeméti Járási Ügyészség a napokban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat. A nő szabadlábon védekezik, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

120 km/h-val csapódott a vonat az autóba

A vádirat szerint a nő ráhajtott az átjáróra, ami miatt az érkező vonat a gyorsfékezése ellenére 120 km/h sebességgel a személygépkocsi jobb oldali középső-hátsó részének ütközött. Az ütközés ereje miatt a személyautó kettétört, és a személygépkocsiban hátul utazó két gyermek kiesett az autóból és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. Az asszony a baleset miatt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Megszegte a KRESZ-t

A nő megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint a vasúti átjáró előtt a közúti jelzőtáblánál meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közlekedik, illetve ha a fénysorompó villogó piros jelzést ad. Ezzel a cselekményével a vonaton utazók életét, testi épségét is veszélyeztette – írja az ügyészség.

Naponta gyötrődik a baleset miatt

„Azóta se éjjele, se nappala nincsen. Csak a kisunokái járnak az eszében, nagyon szerette őket. Egyszerűen ő maga sem talál normális magyarázatot, miért nem állt meg. A lányok szülei külön élnek, és ő az apukától vitte haza a lányokat az édesanyjukhoz. Bármilyen büntetést is szab ki rá a bíróság, az nem lehet olyan súlyos, mint amit ő magára mér a napi gyötrődéssel –mondta a vádemelés után a nagymama egyik ismerőse a Blikknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után  – Forrás: MTI/Donka Ferenc