Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta kizuhant Újpesten egy másfél éves kislány az ablakon január elején. A gyereket egy rendőr élesztette újra, életveszélyes állapotba szállították kórházba.

Leállt a kislány légzése

Mint megírtuk kizuhant egy másfél éves gyermek egy társasház második emeletéről szerda délután Újpesten. Az anyja próbált rajta segíteni, de a gyerek légzése és keringése is leállt – írja a 24.hu.

Újraélesztette a rendőr

Az elsőként helyszínre érkező kerületi járőrnek, Varga Tibor őrmesternek szerencsére sikerült újraéleszteni a kislányt, akinek állapotát a megérkező mentők stabilizálták, majd életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték.

Eljárás indult az ügyben

A kerületi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. Gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt.

Most jutalmat kapott a rendőr

Budapest rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette azt a 4. kerületi rendőrt, aki egy második emeletről kizuhant gyereket élesztett újra.

Hős:

Elsőként érkezett a helyszínre

A BRFK 4. Kerületi Rendőrkapitányság járőre, Varga Tibor r. őrmester érkezett elsőként a helyszínre, akinek néhány másodpercen belül sikerült újraéleszteni az eszméletlen gyereket. A kislány állapotát a megérkező mentők stabilizálták. Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya Varga Tibor r. őrmestert elismerésben és jutalomban részesítette. ​

Megszólalt a rendőr

“Odaérkeztem a társammal, és azt tapasztaltam, hogy a járdán egy kislány hanyatt fekszik, mellette egy hölgy sírt, zokogott, sokkos állapotban volt, a gyermeket első segélyben részesítette, szívmasszázst végzett rajta, de a kislány erre nem reagált. A gyermeken én sem tapasztaltam életjeleket, ezért a tanult módszerek alapján első segélyben részesítettem, majd pár másodperc múlva életjeleket produkált a kislány, levegőt vett, a mellkasa megemelkedett, a bal karján lévő ujjait ökölbe szorította. Az OMSZ munkatársai megjelentek a helyszínen, a kislánynak az állapotát stabilizálták, majd életveszélyes állapotban a Heim Pál kórházba szállították.”

A 13. kerületben is kiesett egy gyerek

BudaPestkörnyke.hu is beszámolt róla, hogy szintén tavaly nyáron súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy szintén kétéves kisfiút, aki kiesett szülei második emeleti lakásából a 13. kerületben. Az esetről ebben a cikkünkben írtunk.

Kistarcsai tragédia

2017 májusában Kistarcsán kizuhant egy negyedik emeleti ablakból A. Pannika. A pici a tragédia előtt egyedül volt otthon, mert alkalmi bébiszittere, aki egyben a keresztanyja is, hamarabb elhagyta a lakást, mint ahogy a szülők hazaértek volna. 

Apja találta rá a ház előtt

Pannikát a munkából hazaérkező édesapja találta meg a ház előtt a gyepen. Akkor még élt a kislány, apukája felemelte és rohant vele a lakásba, miközben párja hívta a mentőket. Hiába került gyorsan kórházba, a gyereket az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Kiemelt kép: Police – Videó részlet