Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta november 11-től ideiglenesen bezárja 210 településen 366 postáját a Magyar Posta az energiafelhasználás csökkentése érdekében. A döntés nem kíméli Budapestet, a második kerületen például csupán két posta marad, de az agglomerációt sem: Budaörsön, Érden, Fóton, Vácon, Monoron, Tahitótfaluban, Gödön és Dunakeszin is egy-egy posta bezár. Dunakeszi polgármestere most meg is szólalt a bezárások kapcsán.

Már csak néhány napig lesznek nyitva

Mint megírtuk a Magyar Posta gondoskodik az ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról, az érintett posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére. A vállalat emellett több, jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. Akit a teljes lista részleteiben érdekel, az ide kattintva böngészheti. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A második kerület járt a legrosszabbul

Budapesten összesen 22 posta zár be ideiglenesen, ebből öt a második kerületben található, ahol november 11 után csupán két helyen lehet majd a leveleket feladni. A tervek szerint csak a Mammut posta és a Hűvösvölgyi Szolgáltatóház postája marad nyitva. 

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ingyen odaadják a helyiséget

Őrsi Gergely a kerület polgármestere megoldási javaslattal kereste meg a Magyar Postát. Az önkormányzat ideiglenesen térítésmentesen felajánlja a Török utcai üzlethelyiséget, amit alapból kedvezményesen bérel a Magyar Posta, csak hogy megmaradhasson.

Elfogadhatatlan döntés

„Nem tartom elfogadhatónak, hogy összességében hat postával lesz kevesebb a kerületben: októberben a Gábor Áron utcai, és most „ideiglenesen” a Pesthidegkút 1 posta, a Török utcai posta, a Kelemen László utcai posta, a Budagyöngye posta és a Rózsadomb Center postája is bezár” – írta Facebook posztjában a polgármester.

Tiltakoznak a csillaghegyiek

A Magyar Posta szeptember végén már bejelentette, hogy 35 budapesti hivatalt bezárnak. Most újabb 22 fővárosi posta szerepel a listán. Köztük a csillaghegyi, aminek a megmentéséért petíciót indítottak a helyiek.

Budapest környékén sem jobb a helyzet

Az agglomerációt is érinti az ideiglenes szüneteltetés, információink szerint Budaörsön bezár a Gervay Mihály és a Sport utcai posta, helyette a Tesco üzletsorában lehet a szolgáltatást igénybe venni. Érden a Fehérvári úti posta szűnik meg, Fóton a Németh Kálmán utca környékén lakóknak kell többet utazniuk, Tahitótfaluban pedig a Visegrádi utca helyett a Hősök terét érdemes majd célba venni, Vácon a Deákvári főtér helyett pedig a Posta parkot. Továbbá Dunakeszin is bezár a posta, ennek kapcsán most a polgármester szólalt meg a közösségi oldalán.

Ezt mondja Dunakeszi polgármestere

“Személyesen adtam fel a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának azt a levelet, amelyben kérem, hogy gondolják újra a 3. Sz. Posta ideiglenes bezárását, mert döntésükkel az országos átlaghoz képest jelentősen kevesebb szolgáltatóhely jutna 10.000 főre városunkban. Két munkaállomásával ez Dunakeszi legcsaládiasabb postája, ahol mindig kedves kiszolgálás fogadja az ügyfeleket. A település mérete és lakosságszáma alapján eddig is több postára lett volna szükségünk, amelyet már évekkel ezelőtt indítványoztam. Bízom benne, hogy megkeresésemre tárgyalásokat kezdeményezhetünk!” – írta a bejegyzésben Dióssi Csaba polgármester.

Szakszervezet sem tudott róla

A Postás Szakszervezet elnöke, Tóth Zsuzsanna azt mondta az RTL-nek: őket is meglepetésként érte a bezárások híre. A posta belső szabályai szerint 60 napra vezényelhetik át a dolgozókat más hivatalokba, a szakszervezeti vezető úgy számol: az ideiglenes bezárásokat tavasszal oldhatják fel.

Energiaválság miatt van szükség

A kormány 25 százalékos megtakarítást írt elő az állami vállalatok számára, ezt pedig csak takarékossági intézkedésekkel tudják biztosítani. A közlemény szerint a Magyar Posta még így is túlteljesít, több szolgáltatóhelyet tart fenn, mint kellene. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Diósi Csaba, Dunakeszi polgámester – Forrás: Facebook