Február elsejétől 40 kilométert kell utazniuk azoknak a pomáziaknak, akik ügyeletre vinnék a gyereküket délután 4 óra után. A jövő hónaptól ugyanis Pomázon is megszűnik a háziorvosi ügyeleti rendszer. A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője szerint az új ügyeleti rendszer nem vonzó a háziorvosok számára. Az egyik háziorvos magánügyeletet indít a városban, a rászorulóknak az önkormányzat kifizeti a költségeket.

Megszűnik a pomázi ügyelet

A pomázi háziorvosi ügyelet 1987 óta működik, most február 1-jével azonban az országos egészségügyi rendszer átalakítása miatt, megszűnik. A pomázi orvosi ügyelethez 42 ezer ember tartozik, a város mellett az ügyelet, a térség – Pilisborosjenő, Üröm, Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt, Dobogókő- lakosságát is ellátja. Az egységes Pest vármegyei ügyeleti rendszerről bővebben itt írtunk.

40 kilométert kell utazni

Ők most Pilisvörösvárhoz, illetve Szentendréhez kerülnek. Az ügyeletes gyerekorvosért pedig Pomáztól 40 kilométert kell majd utazni Vácra, vagy valamelyik budapesti gyerekkórházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem vállalják az ügyeletet

Pomáz polgármestere két orvosról tud, aki nem vállalja azt, hogy Szentendrén ügyeljen februártól. Egyikük áprilistól Németországban dolgozik, a másikuk magánügyeletet nyit Pomázon. Leidinger István értetlenül áll a döntés előtt. Szerinte a településen évek óta jól működik az ügyelet, ezt támasztják alá az éves beszámolók is.  „Nagyon jó a lakossági megítélése az orvosi ügyeletnek, tehát jól működő orvosi ügyeletről van szó, nagyon sok embernek segített, nagyon sok embernek az életét mentette meg az orvosi ügyelet” – mondta az ATV-nek a polgármester.

Magánorvosi ügyelet

„Dr. Csiba-Tóth Csaba, az 1. számú körzet háziorvosának kezdeményezésére sürgősségi ügyeleti ellátás indítását tervezik városunkban, ami az államtól és az önkormányzattól független magánkezdeményezés lenne. Így próbálnák valamilyen formában pótolni a helyben megszűnő ügyeleti ellátást” – írja a pomaz.hu

Segít az önkormányzat

Az ellátás egy lakosnak 18 ezer, egy nagycsaládnak 42 ezer forint lenne egy évben. Az önkormányzat felajánlotta, hogy amennyiben a szolgáltatás elindul, és jól működik, akkor a szociálisan rászoruló lakókat tudják segíteni annak elérésében.

Nincsenek felkészülve a sürgősségi ellátásra

A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője szerint sokkal kevesebb háziorvos vállalta az új ügyeleti rendszert, mint amire az államtitkárság számított. „A legtöbben úgy érzik, hogy nem felkészültek a sürgősségi beteg ellátásra, amit nagyon sokszor igazolt már az, hogy az Országos Mentőszolgálat irányító csoportja olyan sürgősségi esetekhez is küldött ki háziorvost, amely valójában mentő gépjárművet és mentő egységet igényelt volna” – mondta Dr. Keczéry Attila.

A háziorvosok többet keresnének

A kamarai vezető szerint az sem vonzó a háziorvosok számára, hogy miközben akár 40-50 kilométert is kell utazniuk ahhoz, hogy ügyelni tudjanak, meglehetősen kevés pénzt kapnak. A praxisok óránként – kiadásaikat leszámítva – bruttó 4000, azaz nettó 2660 forintot kapnak. Azt is egy-két hónap késessel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: pomázi orvosi rendelő – Forrás: pomaz.hu