Három év után végre vallomást tett csütörtökön a soroksári futónő, Krisztina meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter. Az akkor hajléktalanként élő férfinek a DNS-ét megtalálták a tetthelyen, az elmúlt három évben hallgatott, most megtörte a csendet és vallomást tett.

DNS buktatta le

A soroksári édesanya, Krisztina a házimunka elvégzése után futni ment azon a szeptemberi napon 2013-ban. A szokott időben nem érkezett haza, ezért a férje és a kisfia a keresésére indultak, nem találták, szóltak a rendőrségnek, akik nem sokkal később megtalálták az asszony holttestét. A gyilkos 5 évig nem került elő, majd 2018-ban egy a gyilkosság helyszínén talált anyagminta egyezést mutatott az akkor börtönben ülő R. Szilveszter DNS-ével. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Futónőre támadt

Ahogy azt korábban a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is megírta, vélhetően R. Szilveszter egy füves-bokros területen a nőt lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta. megölte az otthonából kocogni induló Gyurik Krisztinát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szakértői vélemények támasztják alá a bűnösségét

A törvényszék korábban közölte: a gyanút a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, a rendőri jelentések, az igazságügyi orvosszakértői vélemények, az igazságügyi genetikai szakértői vélemények, az igazságügyi vegyészszakértői és nyomszakértői vélemény és a lefoglalt bűnjelek támasztják alá.

Megtörte a csendet

Ma három év hallgatás után vallomást tett a soroksári futó nő megölésével vádolt R.Szilveszter. A férfi nem szóban mondta el gondolatait, levelet nyújtotta be a bíróságnak – írja a Blikk.

Megtalálta a nő holttestét

Az levél szerint: 2013.szeptember 25-én biciklivel haladt R.Szilveszter, amikor észrevette a fűben fekvő nőt. Megnézte, sőt meg is fordította Gyurik Krisztinát és rájött, hogy már halott. Ékszert keresett, ám rájött, hogy nincs az áldozaton. Ezt követően a bicskájával véletlenül megvágta magát, majd Krisztina telefonjával távozott a helyszínről. Arról, hogy Krisztina gyilkosság áldozata lett, a börtönben, egy tévéműsorból értesült. A levélben R.Szilveszter kiemelte, hogy Krisztina halálához nincs köze.

Megverték a börtönben

Idén májusban írtuk meg, hogy hiába könyörgött a soroksári futó nő megölésével megvádolt R. Szilveszter, hogy ne tegyék a nemzetközileg ismert csantavéri bérgyilkossal, D. Csabával egy cellába, a börtön vezetősége úgy döntött, jól kijönnek majd egymással napi 24 órában összezárva pár négyzetméteren.

Nem bírja a nőkkel erőszakoskodó embereket

Januárban a szerb-magyar kettős állampolgárságú csantavéri halálosztó, D. Csaba egy másik cellatársát verte meg, aki 2018-ban több késszúrással végzett egy nővel. Akkor D. ügyvédje azt mondta, védence nem bírja elviselni maga mellett az olyan férfiakat, akik nők életét oltják ki. 

Tudta, hogy baj lesz

„Egyszerűen nem értem, hogy a védencemet miért helyezték át korábbi cellatársa, M. Richárd mellől, amikor teljes békében, szinte baráti viszonyban elvoltak egymás mellett. Valamiért mégis a változás mellett döntött az intézmény vezetője, aki D. Csaba mellé osztotta be. Szilveszter tudta, hogy baj lesz, ezt jelezte is, mégsem vették figyelembe a kérését. Állítólag azt mondták neki, majd idővel szépen összecsiszolódnak. Úgy tűnik, ez nem történt meg – mondta R. Szilveszter védője, Lichy József ügyvéd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: R. Szilveszter távozik a bíróságról – Foró: MTI/Mihádák Zoltán