Fóton szombaton rátámadtak az ügyeletes orvosra. Egy pár volt az, aki a nő vérnyomását szerette volna beállíttatni, de elutasító választ kaptak. A doki civilben testépítő. Az elégedetlen férj az inzultus végén koponyasérüléssel került kórházba.

Vérnyomással volt a gond

A Bors cikke szerint az orvost még pénteken hívták fel, hogy másnap állítsa be a nő vérnyomását. Szombaton már ügyelet volt, így a kérést Dr. Lestár Ferenc elutasította, mondván, ügyeleten ilyet nem csinálnak.

Ordibálással kezdődött a balhé

Mindenesetre a házaspár megjelent nála. A nő először gyalázta a rendszert, ordibált, amiért nem kapott segítséget, majd nekilökte a szekrénynek a doktort – mondta el a bulvárlapnak Dr. Lestár Ferenc.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Folytatódik a lökdösődés

A támadásra válaszul a doki is ellökte magától az asszonyt, mire a férj elkezdte a fejét ütni, a feleség hátulról rugdosta.

Mások is láthassák

Az orvos kiszaladt a nyílt térbe, hogy legyenek szemtanúk, becsukta az épület ajtaját, amit támadói berúgtak, majd követték. Az orvossal közölték, hogy ők ketten vannak és majd hamis tanúzással rám verik az ügyet, és egyébként is szólnak a fiaiknak, akik majd agyonvernek engem.

A doki bekeményített

Dr. Lestár az utcán ráfogta a férj fejét a pár ott parkoló autójára, majd néhányszor hozzáverte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szóltak a rendőrségnek

A rendőrséget egy beteg értesítette, aki ügyeleti telefonján hívta az orvost, így hallotta a szidalmakat. A házaspár is hívta a segélyhívót, mentőt is kértek a helyszínre.

Súlyos sérülés

A férj koponyasérülést szenvedett, kórházba vitték. Az orvos nem ismeri a diagnózisát, de biztos benne, csak zúzódást szenvedett. Ellene nem indult büntetőeljárás, tanúként hallgatták ki, de hétfőn meg kell jelennie a főnökénél, szerinte benne van a pakliban, hogy kirúgják.

Nem tisztelik az orvosokat

Az emberek mindennek utánanéznek az interneten – ami egyébként nem baj -, és néhány betegben kialakul egy hamis kép az adott betegségről, majd rohannak az ügyeletre – ezt tavaly februárban nyilatkozta Dr. Lestár Ferenc egy helyi lapban. Azt is hozzátette a Fóti Hírnökben, hogy “nem tiszteleik már az orvosokat úgy, ahogyan kellene – tette hozzá –, bár ugyanez elmondható a tanárokról és más foglalkozásokról is. Szerinte a jelenségen rontanak a reklámok is, amelyek sok esetben azt sugallják, hogy ha a beteg bevesz az adott készítményből egy szemet, akkor már meg is gyógyult.

5 évet is kaphat

Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki közfeladatot ellátó személyt bántalmaz – legalábbis így szól a jogszabály. A törvény indoklása szerint: A hivatalos személy elleni erőszak bűntette közvetlenül a jogszerű eljárást teljesítő hivatalos személyt sérti, azonban ezen keresztül az államapparátus működését zavarja meg.

Megjött a rendőrség válasza

A Dunakeszi Post megkereste a dunakeszi rendőrséget, hogy ők miképpen látják a szituációt. Ezt a választ kaptuk: a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt egy nőt és férfit gyanúsítottként hallgatott ki. Mindketten vallomást tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek. Mindketten vallomást tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek.

Fotó: Fóti Hírnök.