A hivatalos álláspont szerint nem történt bűncselekmény Berki Krisztián halála okán. Közigazgatásai eljárásban vizsgálják az esetet. Más kérdés, hogy sajtóban drogról, önkezüségről, veszekedésről találgatnak.

Bűncselekmény vagy sem

A rendőrség hivatalos álláspontja szerint nem történt bűncselekmény Berki Krisztián halálakor. Ugyanakkor szavaikból az is kiérthatő, hogy kábítószer is közrejátszhatott a halálában. Erről egyébként a Blikk riportere is beszélt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendőrök megerősítették

Később a rendőrség azt mondta, hogy Berki Krisztián nem lett öngyilkos. A BRFK azt is elismerte, hogy kábítószer gyanús anyagokat találtak a helyszínen, ezért emiatt büntetőeljárás is indul. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az éjszaka halhatott meg

Úgy tudni, hogy a médiaceleb halála valamikor éjszaka, valamivel éjfél után következett be, mindenesetre a rendőrautók ma reggel jelentek meg a ferencvárosi lakásnál.

Paraván

Helyszínen tartózkodó fotóriporterünk készített egy felvételt, amelyen egy rendőrségi paraván látható az erkélyen. Egyelőre nem tudni, hogy itt lakott-e Berki Krisztián vagy a helyszín csak kapcsolódik valamilyen formában a halálához.

Az erkély

Egy beszédes fotó

Mindenesetre Berki Krisztián halálhíre után azonnal terjedni kezdett az a fotó, amelyen a szintén az éjszaka elhunyt M. Richárddal látható. Ő nem más, mint a Dózsa György úti gázoló.

Jó haveroknak tűnnek

Berki Krisztián édesanyját lesújtotta a hír

A celeb édesanyja azt mondta: Nem is tudom elhinni, hogy meghalt az egyetlen fiam. Mazsi hívott, hogy Krisztián szíve megállt. Nem fogom fel, úgy tudom, nem volt beteg, nem volt semmi baja – mondta az édesanya a Blikknek.

Már látták összeesni

Dietz Gusztáv lila öves brazil Jiu-Jitsu MMA harcos 2018-ban, a TV2 Legbátrabb páros című műsorában versenyzett feleségével, Laky Zsuzsival Berki és kedvese, Mazsi ellen. A Borsnak felelevenített egy esetet. Kötélhúzó verseny volt, aminek a végére nagyon rosszul lett Krisztián. Azt hittem, ott kap agyérgörcsöt. Én akkor azért mondtam neki, hogy fogyj harminc kilót, mert ebből baj lesz.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Címlapfotó: B.K. Budapestkörnyéke.hu.