A nyár első hónapjában 20-40 százalék közötti visszaesésről számoltak be a szállodák a tavalyi évhez képest. A szakemberek szerint ennek az egyik oka az, hogy az óriási infláció miatt kevesebben nyaralnak idén, másrészt a fizetőképes kereslet gyakran inkább külföldi utakat választ. Úgy tűnik, az idén leárazásokra lesz szükség, hogy mentsék a helyzetet.

Nagy a visszaesés

Riasztónak tűnik a szám: júniusban 30 százalékos visszaesést láttak a szakemberek a balatoni forgalomban az előző évhez képest. „Nem riogatni akarunk, de a szezon eleje nem volt erős a Balatonon. Bízunk a jobb júliusi és augusztusi számokban, jelenleg azonban nagyon last minute foglalások vannak. Ha rossz az idő, nem jönnek a turisták, ha viszont jobb idő várható, 1-2 napon belül, akár még aznap érkeznek a vendégek” – nyilatkozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gondban az éttermek is

Az éttermek országszerte érzik a visszaesést. Most az ellentétje történik annak, ami a koronavírus-járvány éveiben volt: akkor nem igazán lehetett külföldre menni, ezért amikor nyitva voltak az éttermek, jó volt a forgalom. Aki megteheti, most külföldre megy pihenni, és ők hiányoznak az éttermek forgalmából – olvasható a portfolio.hu összeállításában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sokat mondó számok

Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője azt mondta a portálnak: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felhasználói felületén lekért vendégéjszaka adatok szerint a Balaton-régióban, csak a 3 és 4 csillagos szállodákban pontosan 24 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma idén júniusban az előző év azonos időszakához képest.

Csak a csökkenés biztos

„Ezek átlagos értékek. Tehát vannak olyan egységek, amelyeknél a 40 százalékot is eléri, illetve meghaladja a vendégéjszakák számának csökkenése, de vannak olyanok is, amelyeknél 10-20 százalékos az elmaradás” – mondta Forsthoffer Ágnes.

Fontos az ár-érték arány

A régióvezető szerint az idén nagyobb hangsúlyt kap, hogy kinek milyen jó a terméke, amit kínál, illetve mennyire ítélik meg kedvezőnek a fogyasztók az ár-érték arányt.

Figyelni kell az igényekre

„Ilyen gazdasági helyzetben sokkal intenzívebben kell figyelni a keresletet és pontosabban reagálni annak igényeire. Ezzel lehet a piacra menni és a rá szánható keretből a promóciót megcsinálni” – tette hozzá.

Bevonzani a magyar vendégeket

A hazai szálláshelyek még valamivel olcsóbbak, mint Horvátországban, a különbség azonban kezd eltűnni. Szabó Tamás, a Szallas.hu Magyarországért és Horvátországért felelős igazgatója korábban azt mondja: a hazai szállásadóknak most az a feladatuk, hogy azokat a magyar vendégeket vonzzák be, akik szeretnének idén nyaralni, de nem foglalták még le szállásukat.

Akciós ajánlatokra lesz szükség

„Ehhez az kell, hogy ajánlataikat mielőbb versenyképessé tegyék belföldön és vonzóbbak legyenek a magyarok számára, mint egy külföldi utazás. Ehhez idén egyértelműen az alacsonyabb árakra, szezonközi akciós ajánlatokra van szükség” – mondta a szakember.

Sovány vigasz, ha Budapest tele van

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a napokban, hogy a magyar vidék nagyon kitett a belföldi és a külföldi turizmusnak és Budapestnek is. A fővárosban a vendégkör több mint 90 százalékát külföldiek teszik ki, ezzel szemben vidéken változatlanul magyarok vannak, csak nem annyian, mint korábban. Természetesen egy vidéki szállodát nem vigasztal, ha Budapest tele van. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció