A kormány internetes tájékoztató videósorozatot indít az oltással kapcsolatban.

Az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók

A kormány rövid tájékoztató videókban ismerteti majd az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A videókban, amelyek a kormány hivatalos közösségi oldalain jelennek majd meg, elismert orvosok beszélnek majd az oltással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni

Az első videó

Az első, szombaton közzétett videóban Dr. Merkely Béla (a Semmelweis Egyetem rektora) arról ad tájékoztatást, hogy a jelenlegi helyzetben miért az oltás a legjobb megoldás?

A védettség

A koronavírus-járványtól való védettséget alapvetően két módon tudjuk megszerezni: az egyik az, ha átesünk rajta, a másik, ha vakcináció keretében a szervezetünk megfelelő immunválaszt tud generálni egy esetleges fertőzés esetén biztosítva a védelmet – erről Merkely Béla beszélt a kormány által indított oltással kapcsolatos videósorozatban.

Szerinte ez a baj

A Semmelweis Egyetem rektora szerint az a baj, hogy az átesettség, azaz az átfertőzöttség nagyon komoly árat jelent. Sokan súlyosan megbetegednek, adott esetben meghalnak – teszi hozzá.

A vakcina a leghatékonyabb

Merkely szerint ezért a vakcina a leghatékonyabb eszköz a koronavírus ellen. 

Íme, az első videó

Erről lesz szó a következő kisfilmben

A következő kisfilmekben az átoltottság jelentőségéről beszél majd és arról, hogy jár-e bármilyen veszéllyel az oltás?

E-mailes tájékoztatás

A kormány a fentiek mellett rendszeresen küld tájékoztató emailt azoknak, akik az oltásra való regisztráció során erre felhatalmazást adtak.

Ezt mondta korábban Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora korábban elmondta, hogy december 26-a óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat, eddig csaknem 2 ezer ember kapta meg az oltást – írta meg az Origo az M1 alapján.

Nem tapasztaltak mellékhatást

A koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban sokan szkeptikusak, azonban amióta egyre többen kapják meg az oltást, úgy, hogy az emberek nem tapasztalnak semmilyen mellékhatást, egyre többen jelentkeznek a védőoltásra.

Elfogadják a vakcinát

Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy az orvosok többsége, úgy 95 százaléka, elfogadja az oltást, és az egészségügyi szakdolgozók zöme is beoltatná magát.

Csak a vakcina segíthet

A Semmelweis Egyetem rektora ugyanakkor azt is megjegyezte, ahhoz hogy többen akarják magukat beoltatni, még sok mindent kell tenni. Az orvos megerősítette, hogy a védőoltás elengedhetetlen a nyájimmunitás kialakulásához, nem utolsó sorban pedig az egyénnek védelmet nyújt a koronavírus-fertőzéssel szemben.

Egyre többen akarnak orvosok lenni

Merkely Béla arról is beszélt, hogy látja a fiatalok körében az érdeklődést az orvosa pálya iránt, ezért az érettségizők érdeklődése miatt a Semmelweis Egyetem online nyílt napot tart január 15-én és 16-án.

A napi járványügyi adatok

Mint azt a BudapestKörnyéke is megírta 1344 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 358 317 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 904 főre emelkedett.

Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma is

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 239 880 fő, az aktív fertőzöttek száma 106 533 főre csökkent. 3854 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 259-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 143 184 fő kapott oltást, közülük 6944 fő már a második oltását is megkapta.  

Jön a Szputnyik V

Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken Oroszországban egymillió ember oltására elég vakcina beszerzéséről kötött szerződést, amely három ütemben fog megérkezni.

Kedvező járványügyi adatok

A magyar járványügyi adatok kedvezőek, a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, de több európai országban tovább nő a fertőzöttek száma. Ezért a jelenlegi védelmi intézkedések fenntartása és betartása továbbra is fontos. A kormány jövő heti ülésén várhatóan a korlátozások meghosszabbításáról dönt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni

Kiemelt kép: Merkely Béla