Az 1-es metró, vagyis a kisföldalatti vonalán reggel és késő este állítólag egy szatír garázdálkodik, még nem sikerült elkapni.

A magamutogatóról szóló beszámolót a Blikk.hu egy olvasói levél alapján hozta nyilvánosságra. Mint írják: „Egyik olvasónk felháborodottan, egy levélben jelezte szerkesztőségünknek, hogy mi zajlik rendszeresen az 1-es metró vonalán.

Az olvasó állítása szerint napi szinten utazik az 1- es metróval, hajnalban munkája miatt a legelső szerelvényen közlekedik, míg hazafele valamelyik 23 óra körüli járaton.

Ezeken a szerelvényeken szokott találkozni azzal a szatírral, aki udvariasan bemutatkozva, orvosi papírral a kezében bizonygatja, ő hivatalosan is aberrált, majd ezután közli, hogy ő most közszemérem sértést fog elkövetni, és letolja a nadrágját.

A 60 év körüli, felül kopasz, szemüveges férfi bemutatkozik minden alkalommal. Általában hátizsákot hord, és kabátja tele van kitüntetésekkel. A legfrissebb hírek itt.

Tettlegességre a részéről még nem került sor és szerencsére az említett időszakokban gyerekek nem utaznak a járatokon.

A Blikk olvasója azt is írja, hogy a 2-es metró vonalán is szokta látni a férfit, de ott állítása szerint nem csinálja ezeket a dolgait, vélhetően mivel tisztában van vele, hogy a szerelvények be vannak kamerázva.

A problémát jelezte a BKK és a BKK figyelő felé is, de egyelőre nem kapott választ egyik helyről sem.

Egy apuka nagyon kiakadt

Alig három tete írtunk arról az apukáról, aki a Facebook népét arra kérte, hogy segítsenek megtalálni azt a szatírt, aki a gödöllői HÉV-en molesztálta a lányát.

Akkor a három lány az Örs Vezér terén szállt fel a HÉV-re. Az egyik megállóban felszállt egy férfi, aki kinézte őket magának. Először csak távolabbról figyelte őket, majd egyre közelebb ment hozzájuk, végül melléjük ült a HÉV-en.

A lányok hiába kérték a szatírt arra, hogy hagyja békén őket, a férfi ekkor már mutogatni is kezdte azt a bizonyos szervét, ráadásul az egyik lány térdét is megfogta.

Döbbenetes, hogy a szerelvényen többen is ültek, de senki sem ment oda segíteni, csendben hallgatták, nézték a történteket. Meghökkentő az emberek közönyössége.

Kiemelt kép: illusztráció