Egyre több olyan esetről számolhatunk be, ahol fiatalok mentenek emberéletet. Legutóbb a Nyugati pályaudvaron lett rosszul valaki, és amíg a felnőttek csak bámészkodtak, sőt: többen videót készítettek, addig fiatalok segítettek. Hősies!

Az életét köszönheti neki

A gimnáziumban tanulta az újraélesztést az a 15 éves diák, akinek az életét köszönheti egy Solymáron rosszul lett 70 éves férfi – írtuk vasárnap délelőtt. Az utcán esett össze egy idős férfi a Pest vármegyei településen.

A diák kezdte meg az újraélesztést

A fiatal a telefonon kapott utasítások, valamint az iskolában tanultak alapján megkezdte az újraélesztést. Hamarosan a helyszínre értek a polgárőrök. Az újraélesztésben egy felnőtt is segédkezett, ő a közelben elhelyezett defibrillátorért rohant el. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hamarosan megérkeztek a mentők

Miután a mentők az eset helyszínére érkeztek, átvették a beteget. Közel egy óráig tartott, mire stabilizálták az állapotát. Ezt követően a közeli kórházba vitték.

A gimiben tanulta

Bár a nyilatkozat lehetőségével nem élt a 15 éves diák, azt azért elmondta, hogy az újraélesztést az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanulta. Ott az elsősegély már tíz éve része a tananyagnak. A diákok tehát valóban hasznos tudást kapnak az intézményben, ahogyan azt ez az eset is mutatja.

Összecsuklott

Most pedig újabb, hasonló eset kapott nyilvánosságot. Egy veresegyházi nő azt írta a közösségi médiában, hogy a honvédelmi gimnázium első osztályába járó veresegyházi fiatalok, Benji, Marci és Roland éppen a Nyugati pályaudvaron várakoztak a vonatra, amikor meglátták, hogy egy bizonytalan járású férfi tántorog, majd összecsuklik.

Talpraesettek voltak

A hírt a Ripost írta meg, cikkükben idézik a nő szavait: talpraesetten és nem közömbös hozzáállással, egyikük tárcsázta a mentősöket, miközben a két másik srác stabil oldalfekvésbe helyezte a beteget, mert közben kiderült, hogy epilepsziás rohamról van szó.

Követték az utasításokat

A hős fiatalok ezután igyekeztek mindenben a mentősök utasítását követni, a kiérkezésükkor pedig ketten vezették őket oda a férfihoz, akit a fiúknak köszönhetően elláttak.

Sokan kameráztak

Úgy tudni, hogy amíg a fiúk mindent elkövettek, hogy segítsenek, sok felnőtt csak kamerázta a drámai eseménysorozatot. A beteg megkapta az ellátást, majd a mentősök megköszönték a srácoknak a segítségnyújtást, és hogy ilyen módon helyt álltak.

Jelesre vizsgáztak

De az állomás személyzete is jelesre vizsgázott emberségből: a kalauz ugyanis gondoskodott arról, hogy a srácok le ne maradjanak a vonatról. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció