Azt követően, hogy szombaton részletesebb tájékoztatás és szervezés hiányában két oltóponton is elkezdték a kismamák, illetve a várandósok oltását, a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin is megszólalt és pontosított a témával kapcsolatban.

Káosz alakult ki

Arról, hogy a kismamák oltásával kapcsolatban eluralkodott a káosz, itt a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is beszámoltunk. Mint megírtuk óriási tömeg gyűlt össze szombaton a Semmelweis Egyetem és a Rókus kórház oltópontjainál, miután bejelentették, hogy a várandós és a szoptatós édesanyákat is előrébb veszik az oltási sorrendben. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora konkrétan utasításba adta, hogy oltsák be előbb a kismamákat, azonban ahogy arra már láttunk korábban is példát, hatalmas sorok alakultak ki az oltópontoknál.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pénteken született döntés

Arról egyébként, hogy a kismamákat és a várandósokat is oltani fogják pénteken született döntés, illetve az is kiderült, hogy az oltási sor elejére veszik őket, a Semmelweis Egyetem munkatársai pedig már másnap arra készültek, hogy beoltsák őket. Az előzetes tervek szerint azokat oltották volna, akiket a háziorvosuk vagy a nőgyógyászaik beutaltak az oltópontra – írta a Telex.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több százan jelentek meg

Hiába kérte azt az egyetem vezetése, hogy az egyetem extra oltópontján csak azokat fogják beoltani, akik regisztráltak és beutalóval rendelkeznek, az oltópontot mégis megrohamozták azok a kismamák is, akik semmilyen papírral sem rendelkeztek. A sorokbanó végül több százan álltak be.

Több százan jelentek meg

Hiába kérte azt az egyetem vezetése, hogy az egyetem extra oltópontján csak azokat fogják beoltani, akik regisztráltak és beutalóval rendelkeznek, az oltópontot mégis megrohamozták azok a kismamák is, akik semmilyen papírral sem rendelkeztek. A sorokbanó végül több százan álltak be. 

Nem küldték el őket

Az egyetem dolgozói így végül úgy döntöttek, hogy beoltják azokat is, akik jogalap nélkül érkeztek az oltópontra, egyrészt azért, mert nekik ez a kötelességük, másrészt azért, mert a problémával amúgy sem tudtak volna nagyon mit kezdeni.

Megszólalt Novák Katalin

Ezt követően most megszólalt Novák Katalin, aki közösségi oldalán azt írta: „A szakmai állásfoglalás megszületett a várandósok oltásának lehetőségéről, soron kívül lehetővé teszik a kismamák biztonságos vakcinával történő beoltását”

Itt a teljes poszt:

Így szervezik meg a kismamák oltását

A tárca nélküli miniszter most azt közölte, arra kérik a várandósokat, hogy regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, aki megszervezi az oltásukat a kórházi oltóponton.

Itt lesznek oltópontok

Továbbá hozzátette, hogy minden megyében és a fővárosban is lesz kijelölt kórházi oltópont, ahol aztán ar regisztrációt követően a várandós előzetesen maga is kérhet majd időpontot az oltásra. Ezek listáját és elérhetőségét jövő hét közepén teszik közzé a koronavirus.gov.hu honlapon.

Erre kéri a kismamákat Novák Katalin

Mint megírtuk szombaton olyanok is megkapták a vakcinát, akik semmiféle dokumentummal nem tudták igazolni, hogy kismamák. Ezzel kapcsolatban most Novák Katalin külön kiemelte, hogy a várandósok az oltáshoz ne hagyják otthon a várandósgondozási kiskönyvüket sem.

Ezekkel a vakcinákkal oltanak

Az oltáshoz a Pfizer, illetve a Moderna vakcinákat lehet alkalmazni, a szakmai iránymutatás szerint, amely az első oltást a várandósság 12. hete után, a második oltást a szülés után javasolja beadni – áll a családokért felelős tárca nélküli miniszter posztjában.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels