Ma összeült a kormány és a főváros részvételével a Fővárosi Közfejlesztési Tanács. Az ülés után Fürjes Balázs államtitkár és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közös sajtótájékoztatót tartott és egy sor fontos dolgot jelentettek be. Később Karácsony Gergely úgy reagált a mai megegyezésekre, hogy „Hiszem, ha látom” – fogalmazott kétkedően a főpolgármester. A Városháza és a kormány közös sajtótájékoztatóját a cikkünk végén lehet megnézni.

Budapestiek az elsők

Kiss Ambruss, általános főpolgármester-helyettes és Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, hogy hiába a politikai nézetkülönbség, elsősorban Budapestet érdekeit kell szem előtt tartani. A mostani megbeszélés során egy 5 pontos megállapodással érkezett a kormány, amit kiegészítésekkel, de elfogadtak, tehát sikerült megállapodni.

Rengeteg pénzt kap Budapest az Európai Uniótól

Megállapodás született az Európai Uniós fejlesztési forrásokról. Ennek értelmében háromezer milliárd forint érkezhet Budapest fejlesztésére az elkövetkezendő hét évben kisebb részletekben a 80 milliárd helyett.

Egyeztetnek a fejlesztésekről

Az uniós források elsődleges felhasználási területe: budapesti egészségügyi, közlekedés, illetve az egyetemek fejlesztése, valamint a város zöldítésével kapcsolatos projektek. Megegyeztek abban is, hogy egy munkacsoportot hoz létre a kormány és a főváros, ahol egyeztetnek a fejlesztésekről.

Egészség és környezet

Az egészséges Budapest érdekében 42 milliárdot fordít a kormány a fejlesztése. Ebből rendelőket újítanak fel, illetve új felszereléseket is vásárolnak. Azt is bejelentették, hogy a kormányzat hamarosan elfogadja Budapest zöldiesítése elnevezésű programot, ami 5 év alatt 39 fővárosi és agglomerációs, főleg a Pilisi parkerdőhöz tartozó kiránduló helyen, összesen 2500 focipálya méretű park, játszótér fejlesztésére biztosít forrásokat.

Fonódóvillamos és Kelenföld

A budai fonódóvillamos meghosszabbítására is lesz pénz, nekilátnak a pesti rakpart felújításának, amely sokkal európaibb, tágasabb és modernebb arculatot kap majd. A Kelenföldi pályaudvart is fejleszteni fogják, könnyebben lehet majd bejutni a belvárosba.

A Galvani híd problémás

Akadt azonban néhány megoldatlan kérdés is. Ilyen a Galvani híd. A kormány szerint szükség van a híd megépítésére, amivel csökkenteni lehetne a város autóforgalmát. Abban maradtak, hogy a Galvani híd terveit elkészítik, de ha nem sikerül a városvezetéssel megegyezni, akkor nem fog megépülni.

Városmajor

Városmajor esetében szükséges a megújulás ez egyértelmű, azonban a kormány azt javasolja, hogy a városmajori szabadtéri színpadnak új helyet kellene keresni. A fennmaradt területet pedig be lehetne zöldiesíteni és a park részévé tenni.

Liget

Liget kapcsán a kormányzati javaslat az, hogy hozzanak létre egy munkacsoportot, ami szakmai oldalról vizsgálná a vitás kérdéseket. Ebben ma nem sikerült megegyezni.

Részsiker

Karácsony Gergely is beszámolt a mai egyeztetésről. A Facebook-oldalán így fogalmazott: “A legfontosabb kérdés most a Budapestnek járó uniós támogatás okos és méltányos felhasználása. Miközben jelentősek a megközelítésbéli, ha úgy tetszik: filozófiai különbségek a városvezetés és a kormány között, egy részsikert már arattunk”. – írja a főpolgármester, majd így folytatja:

“Hiszem, ha látom”

A kormánydelegáció elfogadta, hogy a Budapesten elkölthető helyreállítási európai támogatásról a városvezetéssel való egyeztetés alapján dönt. „Persze, hiszem, ha látom, a megegyezést akkor tekintem érvényesnek, ha azt a kormány közzéteszi a hivatalos értesítőben, az elmúlt egy év alapján a szóban kimondott ígéretek megtartása – udvariasan fogalmazok – kérdéses.” – írta a főpolgármester.

Itt a videó a sajtótájékoztatóról

Kiemelt kép: Budapest a Várból – Fotó: BPK