A 60 éve pályán lévő Kovács Kati a napokban őszintén beszélt magánéletéről. Az énekesnő elmondta, hogy miért mentek tönkre a házasságai és miért nem lehetett sosem édesanya. Pedig mindennél jobban vágyott egy gyerekre. 

Két házassága is tönkre ment 

Kovács Katinak két házassága is tönkre ment. Az énekesnő most őszintén beszélt volt férjeiről. “Ők váltak el tőlem, nem én tőlük… Sosem voltam otthon. Nem főztem, mert nem volt időm… nem voltam igazán feleség típus, mert állandóan utaztam, repültem vagy énekeltem valahol, stúdióban. Sosem voltam otthon” – mondta Kovács Kati a Palikék Világa című csatornának.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Szeretett volna gyereket 

“Én mindig szerettem volna gyereket. Húsz évig jártam orvosokhoz. Mindenféle gyógyszert ettem, amit javasoltak, mindent megtettem, nem sikerült” – mondta az énekesnő. 

Hirdetés

 

 

 

 

 

Rengeteg gyógyszert szedett 

“Ezelőtt 10-20 évvel elmentem egy vizsgálatra, ahol azt mondta a doktornő, hogy „Ó, ma már nagyon könnyen tudnánk ezen segíteni!” Szóval, akkor még nem volt ilyen fejlett az orvostudomány. A gyógyszerektől, amit kaptam, néha még mindig kettőslátásom van. Mindennek az árnyékát is látom. Mert azért voltak ezeknek a gyógyszereknek mellékhatásai”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Feldolgozta a kudarcot

Kovács Kati azt mondta, most már feldolgozta a kudarcot és mindenért kárpótolta őt az, hogy a két testvérének a gyermekeivel rengeteg időt töltött és tölt most is. Ő a gyerekek jó fej nagynénije, aki rendszeresen elviszi nyaralni a családot, felügyel a kicsikre, akik ma már dédunokák, vagyis nagy családban él. Ez pedig mindennél többet jelent számára. 

60 éve van a pályán

A Budajenőn élő Kovács Kati július 13-án ünnepli pályafutásának 60. évét. Ebből az alkalomból az MVM Dome-ban koncertezik. 

19 évesen ismerte meg az ország

A Kossuth-díjas énekesnő mindössze 19 éves volt, amikor a Ki mit Tud? meghozta számára az első igazi sikert, országos ismertséget és onnan nem volt megállás. Hatvanéves pályafutásához több ezer koncert, több millió eladott lemez és olyan slágerek fűzik, ami miatt a magyar könnyűzene egyik legnagyobb hatású előadója lett.

Boldog fiatalságuk volt

Kovács Kati korábban arról beszélt, hogy nagyon sok dalt énekelt, sok versenyen részt vett, rengeteget utazott külföldre. Volt, hogy szabad akaratából, volt, hogy kötelező volt kiutazni például Szibériába, másfél hónapra. Mégis, összességében boldog fiatalsága volt. „Születtek az új dalok, születtek szerelmek, egyszerűen boldog volt mindenki, akit magával ragadott a zene világa.”

Ahol lehetett, elgáncsolták

„Bizonyos vezetők a hanglemezgyártó vállalat részéről, nem igazán szerettek engem, mert mint tudjuk, nagy riválisa voltam egy másik énekesnőnek… Ezért ahol értek, ahol tudtak, elgáncsoltak. Nem jelenhetett meg lemezem. Az LGT-s srácokkal két közös bakelitet csináltunk, de az akkori vezető kijelentette, hogy ez a lemez el lesz hallgatva, nem terjeszti. Ezzel nagyon nehéz volt szembenézni és lehetetlen szembe szállni” – vallotta be Kovács Kati.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Kovács Katival készült teljes interjút itt tudod megnézni

Kiemelt kép: Kovács Kati – Forrás: youtube.com