Közleményt adott ki „a szemünk előtt mélybe zuhanó” pszichiátriai ellátásról a Magyar Orvosi Kamara, amely egy fotóval is illusztrálta a drámai helyzetet. Azt írják, a szakma Orbán Viktornak is jelezte, hogy nagy a baj. 

Aggasztó az öngyilkosságok száma 

„A magyar pszichiátriai ellátás a szemünk előtt zuhan a mélybe” – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tájékoztatása szerint Magyarországon a ’80-as évek óta nem volt annyira aggasztó az öngyilkosságok száma, mint az elmúlt öt évben. „Négy évtizeden át – szinte folyamatosan – csökkentek a számok. 2019-ben azonban a csökkenés megállt. Hatóránként öngyilkos lesz egy honfitársunk.”  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Orbán Viktor felé is jelezték a bajt 

A Magyar Orvosi Kamara szerint ennek okai között van a rossz irányú társadalmi folyamatok és a mentális egészségügy kritikus állapota. „A szakma legalább egy évtizede jelzi, a miniszterelnököt is elérve, hogy központi kormányzati beavatkozás nélkül a pszichiátria súlyos bajba kerül.” 

 

 

 

A MOK fotója az egyik pszichiáátriáról

Szakemberhiány és korszerűtlen intézmények 

A közlemény szerint egy-két EU-s projekten kívül érdemi fejlesztés nem volt, miközben az intézmények korszerűtlenek, a szakemberek és az orvosok hiányoznak, a pszichiátriára pedig másodrendű területként tekintenek. Emellett például „még egyetemi klinikákon is gyakorlat, hogy a betegeket rácsok mögé zárják”, a szakmai szempontokat mellőzik, máshol pedig „politikai lojalitás alapján, vagy egyenesen pályázat nélkül, jogszabályokat semmibe véve jelölnek ki vezetőket.” 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megkésett segítség 

A MOK szerint emellett a háziorvosok nem kapnak ellátási jogosítványokat, a pszichoterápia hozzáférhetősége évtizedek óta nem javul, a gyermekek és kamaszok pedig nem kapnak időben segítséget. „A betegjogok rendszeresen sérülnek. Nem jutnak hozzá az állampolgárok az őket jog szerint megillető, független szakvizsgálathoz, a bíróságok eseti szakértőkkel próbálnak lavírozni egy túlterhelt, strukturálisan alulfinanszírozott rendszerben.”

Közegészségügyi krízis 

A MOK számos alkalommal fordult a minisztériumhoz, de, mint írják, érdemi intézkedés nem történt. “Így néz ki egy közegészségügyi krízis”– írja a bejegyzés végén a MOK, hozzáfűzve, hogy a mellékelt fotón látható penészes fal „csak a dekoráció.”

Petíciót írtak az orvosok 

A napokban írtunk arról, hogy két év alatt 15 szakorvos hagyta ott a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet, ezért a kórház pszichiátriai osztályain dolgozó orvosok most egy petícióban egyebek között azt is sürgetik, hogy két osztályt azonnal zárjanak be.

Márciusra veszélybe kerülhet az ellátás

A kórház vezetőségének és az Okfő főigazgatójának is átadott petíció aláírói között vannak osztályvezető főorvosok, szakorvosok és rezidensek is. A dokumentum szerint 2024. március 1. és 2026. január 20. között „15 szakmailag elismert, magasan kvalifikált pszichiáter szakorvos mondott fel, az utolsó negyedévben ez a felmondási hullám egyre intenzívebbé vált, ezáltal az orvosok létszáma kritikus érték alá csökkent”. Többen most is a felmondási idejüket töltik. A petíció szerint ha lejár a felmondási idejük, akkor „márciusra a betegek ellátása ellehetetlenül”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció