Az iskolák közelgő újranyitása nemcsak a gyerekes szülőknek fontos, hanem minden olyan embernek, aki kapcsolatba kerül diákokkal. A 9-12. osztályos diákok május 10-én mehetnek vissza a középiskolákba, de a fiatalabbaknak már korábban figyelniük kell az újraindulásra.

Közeleg a beiratkozás

A gyermekes családoknak most egy nagyon fontos határidőre kell figyelniük, ugyanis április 15–16-án lesz esedékes az általános iskolai beiratkozás. Ez több mint 95 ezer kisiskolást érint – mondta a Magyar Nemzetnek Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) elnöke.

Online biztonságosabb

A járványhelyzet miatt idén is azt javasolják a szülőknek, hogy ha tehetik, akkor ne személyesen, hanem online végezzék el a beíratást. A Kréta-rendszerben történő beiratkozáshoz már április 10-én megnyitják a szülők előtt a jelentkezési felületet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Így kell jelentkezni

“Az elektronikus beiratkozáshoz csak a lakcímkártyát kell feltölteni, személyesen elég lesz a szeptemberi tanévkezdéskor bemutatni a dokumentumokat a kiválasztott iskolában. Most kell jelezni továbbá azt is, hogy a gyermek a kötelezően választandó órák közül hittanra vagy etikaórára fog járni” – hívta fel a figyelmet Hajnal Gabriella. EZ IS FONTOS: Ilyen lesz idén az érettségi

Körzetből kötelező felvenniük

A Klebelsberg Központ elnöke azt is jelezte, hogy az iskoláknak kötelező felvenniük azokat a gyerekeket, akik a saját körzetükbe tartoznak. Ha az iskolákban marad még hely a körzetes gyerekeken kívül, akkor felvehetnek más körzetekből érkező diákokat is.

Nem kötelező körzeti iskolát választani

A szülőknek természetesen nem kötelező a körzeti iskolába íratniuk a gyermeküket, választhatnak más iskolát is. Fontos tudni azt is, hogy az általános iskolákban nincs felvételi, de alkalmassági vizsgát tarthatnak például a sportiskolák.

Vannak, akik az oviban maradnak

Hajnal azt is elmondta, hogy az Oktatási Hivatalhoz benyújtott kérelmek alapján úgy látszik, hogy kb. 16 ezer hatéves gyermek marad majd az óvodákban további egy évre. Ez a szám nem változott a tavalyi adathoz képest.

Ez a határidő

Az általános iskolákba online április 10. 0:00 – április 16. 24:00 között lehet jelentkezni a Kréta felületén. Azok a szülők, akik nem tudják online elintézni a gyermekük beíratását, április 15-16-án személyesen is elintézhetik.

Így lehet személyesen jelentkezni

Azoknak a szülőknek, akik személyesen szeretnék elintézni a beíratást, azoknak figyelniük kell az adott általános iskola beiratkozási szabályaira. Emellett fokozottan ügyelniük kell a járványügyi előírások betartására.

Tanárok is megkapják az oltást

Hajnal Gabriella arról is beszélt, hogy pedagógusok mintegy 75 százaléka regisztrált az oltásra. Az intézményekben dolgozók közül előbb azokat oltották, akik március 24. előtt regisztráltak, ezen a héten pedig már szakképzésben és bölcsődékben dolgozók kerültek sorra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay