Bár a világ számos helyén az egészségügy túlterheltsége figyelhető meg, Magyarországon nem kell tartani ettől.
Tervszerűen zajlik a védekezés
Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elmondta, a védekezés tervszerűen zajlik, az egészségügy felkészült, el tudnak látni minden beteget. „Továbbra is az a vezérlő elv, hogy a betegeket oda szállítják, ahol a szükséges ellátás a legmagasabb színvonalon érhető el” – hangsúlyozta.
Mindenkinek jut influenzaoltás az országos tiszti főorvos szerint, illetve a kórházakban sem lesz túlterheltség – ígérte Müller Cecília.
Több mint 3000 ember van kórházban
Szokás szerint Müller Cecília az elmúlt 24 óra adataival kezdte az operatív törzs sajtótájékoztatóját, ahol külön kiemelte, hogy már 3000-nél többen vannak kórházban. Az országos tiszti főorvos szerint minden tervszerűen zajlik, az egészségügy felkészült, teljesen normális, hogy a fertőzöttek számának növekedésével nő a kórházban, súlyosabb tünetekkel ápoltak száma is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem terhelődik túl az egészségügy
„A második vonalban levő intézmények közül is néhányan már beléptek” – mondta Müller Cecília. Szerinte a kórházak fokozatos bevonása garancia arra, hogy sehol nem terhelődnek majd túl az egészségügyi intézmények Magyarországon.
Mindenki benne van a statisztikában
A tiszti főorvos beszélt arról is, hogy korábban írtak egy elhunytról, aki nem jelent meg a hivatalos statisztikában. Müller Cecília szerint csak nem keresték eléggé, mert regisztrálták a 48 éves elhunytat is. Szerinte a koronavirus.gov.hu-t, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Intézmény honlapját érdemes böngészni „autentikus hírforrásokért”.
Nincs kapacitás határ
„Semmilyen kapacitási határ nincs, mindenkinél elvégezzük ezeket a vizsgálatokat térítésmentesen” – állította a tesztelésről Müller Cecília. Hozzátette, hogy ehhez meg kell felelni az érvényben levő protokollnak, azaz 24 órán belüli kontaktokat, illetve tüneteket produkálókat tesztelnek csak ingyen.
Az Országos Vérellátó Szolgálat laborját is bevonták a tesztelésbe
Továbbá az is kiderült, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat laborját is bevonták a tesztelésbe, aminek köszönhetően több tesztet lehet elvégezni naponta.
73 óvodában van rendkívüli szünet
Müller Cecília ezeken kívül beszámolt arról, hogy 73 óvodában van rendkívüli szünet Illetve arról is, hogy 96 szociális intézményben van jelen a vírus, azonban csak kettőben van jelentősebb járványgóc.
Ezt mondta az influenza oltásról
Az influenzaoltás akadozásáról azt mondta, ez egy húsz éve „rendezett folyamat”. „Kérem mindenkinek a türelmét” – fogalmazott Müller Cecília, aki szerint mindenkit be fognak oltani időben. Felnőtteknek, és gyerekeknek is lesz elegendő vakcina, azonban a háziorvosok napi 10-15 embert tudnak beoltani, így ez eltarthat egy darabig.
Kiemelt kép: Müller Cecília