Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air egyik repülőgépe Budapesten. A Marosvásárhelyre induló járat csütörtökön, technikai probléma miatt nem sokkal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről való felszállás után kénytelen volt visszafordulni.

Kényszerleszállás Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Marosvásárhelyre tartó járata június 29-én csütörtökön, nem sokkal azután, hogy felszállt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az utasok beszámolói alapján meghibásodott a hajtómű, de további részletek még nem derültek ki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Technikai probléma

„Hölgyeim és Uraim itt a kapitány beszél. Sajnos egy igen kis technikai probléma miatt vissza kell fordulnunk Budapestre, mivel a célállomásunkon, Marosvásárhelyen nincsen szerelő és így ott ragadnánk” – mondta a kapitány az utasoknak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Muszáj visszatérni”

„Maga a probléma egyébként nem jelentős, de muszáj visszatérnünk miatta Budapestre, körülbelül 15 perc múlva fogunk leszállni és miután leszálltunk, majd tájékoztatom Önöket a továbbiakról. Addig is szíves elnézésüket és megértésüket köszönjük” – tette hozzá.

Lemezlovasok a fedélzeten

A fedélzeten tartózkodott 3 magyar DJ is, akik éppen Erdélybe indultak koncertezni. Az ő Instagram profiljaikon még 24 órán belül megtekinthetők storykban a személyes beszámolóik.

 Nézőpont kérdése

 „Visszaérkeztünk Budapestre, és azt mondták, hogy Isztambulból jön egy gép, ami majd elvisz minket elvileg 3 óra múlva Marosvásárhelyre, úgyhogy most itt várunk. Elvileg valami hajtómű probléma volt, ami szerintem nem kis probléma, de nézőpont kérdése. Az a lényeg, hogy épségben megérkeztünk” – írta egyikük az interneten.

Csokoládét választhattak 

Az utasok egy ideig a gépen várakoztak, választhattak valamilyen csokoládét a kínálatból, de a terminálon elkölthető voucher-t nem kaptak. Végül buszokkal szállították vissza őket a terminál épületébe, ahol megvárták a cseregép indulását – emelte ki írásában a Spabook.net.

Nem mindenkinek jutott hely

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a hónap elején, hogy Budapesten rendezték a labdarúgó Európa-liga döntőjét. A spanyol Sevilla és az olasz AS Roma csapata mérkőzött meg egymással. Sok szurkoló érkezett Spanyolországból és Olaszországból, emiatt a szokásosnál nagyobb forgalom volt a Liszt Ferenc Repülőtéren. 

Komoly késés

A Wizz Air másnap reggel indított volna járatot Budapestről Nápolyba. Az azonban nem a menetrend szerint, hanem négy és fél órás késéssel szállt fel. Egy komoly balhé miatt nem tudott időben elindulni a gép.

Kiderült, mi volt a botrány oka

A repülőgépre többen foglaltak helyet, mint ahányan felfértek. Túlfoglalás történt a járaton, ám egy utas a személyzet kérésének ellenszegülve, kihasználva a földi személyzet hibáját, feljutott a gépre. Így azonban egy fővel több volt a fedélzeten, mint ahánynak ülőhelye volt.

Állva nem lehet utazni

Menetrendszerinti járaton senki nem utazhat ülőhely nélkül. Így a légiutaskísérők megpróbálták megoldani a problémát, hogy felszállhasson a repülőgép. Az érintett utas azonban agresszívan viselkedett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció