A Fővárosi Közgyűlés többsége szerdán úgy döntött, január 1-jével emelkednek a temetői hatósági díjak, egységesen körülbelül 17 százalékkal, de mivel a temetői díjak két tételből állnak össze – a hatósági árból, amit az önkormányzat szabályoz és a szabadpiaciból -, ezért a hatósági ár 17 százalékos emelése egy átlagos hamvasztásos temetés költségét összességében 4,57 százalékkal emeli, míg az átlagos koporsós temetését 7,83 százalékkal.

2013 óta nem emeltek

Az előterjesztés szerint 2013 óta nem volt emelés ezen a területen, holott a BKM temetkezési divíziójának a költségei folyamatosan növekedtek a szolgáltatói árak változása miatt, az alvállalkozói díjak növekedése, az üzemanyagár-emelkedés, illetve a minimálbér emelkedése miatt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fontos feladat

A stagnáló bevételek és folyamatosan növekvő költségek mellett továbbra is feladat a meglévő temetői infrastruktúra, valamint a zöldfelületek fenntartása – mutattak rá. Emellett a BKM az Új köztemetőben bevezet egy olyan egyszerű, de teljes körű temetkezési szolgáltatási csomagot, amelyben jelentősen csökkentik a hatósági díjat, hogy a teljes temetési számla végösszege a korábbi díjakhoz képest 10 százalékkal csökkenjen. Ez a szolgáltatási csomag biztosíthatja, hogy a nehéz anyagi helyzetben levők méltósággal, de kisebb anyagi megterhelés mellett vehessenek búcsút szerettüktől – olvasható az előterjesztésben.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Másról is döntöttek a képviselők

A képviselők döntöttek arról is, hogy az étkezési térítési díjak változatlanul hagyása mellett megemelik a nyersanyagnormákat: normál étkezők esetében a nyersanyagnorma 20 százalékkal, diétás étkezők esetében, valamint a gyógypedagógiai ellátás során 10-10 százalékkal emelkedik január 1-jétől. Az előzetes számítások szerint a nyersanyagnorma megemelése éves szinten várhatóan bruttó 484 millió forintos többletköltséget jelent.

A környezet állapota

A képviselők tárgyalták a környezet állapotáról készített értékelést is. A fővárosnak kötelező a környezet állapotát rendszeresen elemezni, értékelni és arról legalább évente egyszer a lakosságot tájékoztatnia kell, ezért elkészítették az ezévi környezeti állapotértékelést, amit a közgyűlés egyhangú döntéssel elfogadott.  

Tabuk ledöntése

A napirend vitájában Wintermantel Zsolt azt mondta, hosszú idő óta a legátfogóbb környezeti értékelés van a közgyűlés előtt, amely tabukat is ledönt. Az anyag alapján egyértelműen megdőlni látszik a jelenlegi városvezetés állítása, hogy a főváros levegőminőségének romlása az autósoknak köszönhető. Az anyag alátámasztja, a levegőminőség alakulására sokkal inkább a lakosság fűtési szokásai vannak a legnagyobb hatással, és ahogy ez változik, úgy javul a levegő minősége is – mondta.

Ezt állítja a képviselő

Hozzátette: megdőlni látszik az az állítás is, hogy a jelenlegi városvezetés lenne a zöld, környezettudatos, “szemben a csúnya Tarlós-érával vagy a fideszes gondolkodással”, ugyanis a jelentésből kiderül, az elmúlt három évben nem volt érdemi zöldterület-növekedés. Wintermantel Zsolt szerint azt is helyesen állapítja meg az anyag, hogy a fővárosnak a tiltásokon és korlátozásokon túl nincs valódi koncepciója az agglomerációs közlekedéssel kapcsolatban, és a felelősséget, az intézkedéseket a főváros áttolja a környező településekre. Jelezte, a csapadékvíz-gazdálkodással kapcsolatban is előre kellene lépni, mert a szennyvízzel egyesített csapadékvíz elvezetése jelentős környezeti terhelést jelent.

Erre is kitért

A politikus kitért arra is, hogy 2019-ben a főváros klímavészhelyzetet hirdetett, de a kibocsátás-csökkentési célokhoz képest 2021-ben a fővárosi cégek szén-dioxid-kibocsátása 9 százalékkal nőtt a 2020-as évhez képest. V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester megjegyezte: nem a főváros teremtett klímavészhelyzetet, hanem deklarálta, kinyilvánította, hogy ezt tudomásul veszi és ennek figyelembevételével akar dolgozni.

Valami hiányzott

A közgyűlés ülésén Soproni Tamás (Momentum) 6. kerületi polgármester hiányolta, hogy a városvezetés áprilisi ígéretével szemben az idén nem terjesztette a közgyűlés elé az utasok érdekeit szolgáló, a taxiközlekedést megreformáló javaslatcsomagot. Mint mondta, azt javasolják, a hatósági ár helyett legyen verseny a taxis-piacon, a “hiénák” helyett a taxiszövetkezeteket támogassák, és tegye lehetővé a város a szolgáltatófüggetlen taxirendelést. A polgármester felvetésével a Fidesz-KDNP frakció tagjai is egyetértettek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Farkasréti temető – Forrás: Wikipédia