Éppen ezen a napon,  21 évvel ezelőtt gyilkolta meg egy kábellel a pizzafutár L. Zsolt Soproni Ágnest. A közkedvelt színésznő bűne annyi volt, hogy nem tudta finanszírozni András fia bohém életét. Emiatt fia több barátját is rá akarta venni, hogy ölje meg édesanyját, végül egy pizzafutár vállalta a tettet.

Barátját vette rá a gyilkosságra

Huszonegy évvel ezelőtt, 2000. március 9-én gyilkolták meg Soproni Ágnes színésznőt a saját otthonában. A gyilkosság felbujtója a színésznő akkor 21 éves fia volt.  Petróczi András rávette barátját, Lázár Zsoltot hogy ölje meg az anyját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

8 milliót ajánlott a gyilkosságért

A tettéért nyolcmillió forintot ajánlott fel, amit a 2. kerületi Üdülő családi ház eladásából kívánt fizetni. András már a gyilkosságot megelőző időszakban többeket próbált rávenni arra, hogy öljék meg az anyját.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Luxusban éltek

Soproni Ágnes és diplomata férje jómódban éltek Budapest egyik legdrágább és legelegánsabb környékén, a 2. kerületi Üdülő utcában. A luxusingatlanukban volt minden: medence, több fürdőszoba is. Azonban a méregdrága felszerelések nem voltak hiánypótlók, és Ágiék házassága meg is romlott: közös gyermekük, András évekig élt külföldön az édesapjával, míg az anya maradt itthon a luxusingatlanban.

A háza miatt kellett meghalnia

A fia megpróbálta rávenni az anyját, hogy adják el a házat. A színésznő azonban ragaszkodott az ingatlanhoz. A bírósági jegyzetek szerint emiatt kellett meghalnia, ugyanis fia nyereségvágyból gyilkolt.

Több barátját is rá akarta venni a gyilkosságra

Petróczi András több barátját is megkérte, hogy végezzen anyjával. Végül Lázár Zsolt mondott igent a megbízásra. 2000. március 9-én a színésznő fia szólt barátjának, hogy most kellene végeznie az anyjával, mert aznap nincsen semmi programja. Lázár Zsolt vonakodott, de Petróczi András leitatta és azt mondta, hogy gondoljon a házból befolyt összegre.

2,5 deci pálinka után gyilkolt

Lázár Zsolt némi vonakodás után alsóneműre vetkőzött, megivott két és fél deci pálinkát, majd lement a színésznő szobájába, egy kábelköteggel fejbe verte az alvó színésznőt, aki felébredt, dulakodni kezdtek, és végül Lázár Zsolt megfojtotta.

Fia vette meg a kábelt

A kábelköteget a gyilkosság előtt egy héttel beszerezte fia. Soproni Ági rá is kérdezett, mire kell, és a fia azt válaszolta: a kóbor kutyák elriasztására. 

„Na mi van Sopikám?”

Petróczi András, miközben barátja éppen az anyját gyilkolta, a walkmanjét a fülére helyezte. Nem akarta hallani a dulakodást, és az anyja segélykiáltásait. Amikor megtörtént a gyilkosság, lement, a színésznő holtteste fölé hajolt és azt mondta: „Na mi van, Sopikám?”

Másnap foglalkoztak a holttesttel

Ezután a két fiú ki akart kölcsönözni egy videókazettát, kis ideig autóztak, de fáradtak voltak, így inkább lefeküdtek aludni. A holttestet a szobában hagyták. Másnap reggel együtt betették a fürdőkádba, mert elhatározták, hogy feldarabolják.

Sms-ket küldött anyja telefonjáról

Petróczi András ezután elindult autóval a Balatonra, hogy anyja telefonjáról sms-eket küldjön a Budán hagyott mobiljára, azt a látszatot keltve, hogy Soproni Ágnes még él. Közben Lázár Zsolt gumikesztyűt húzott, és egy fűrésszel feldarabolta a testet. A bíróságon később azt mondta, hányt a feladattól, és bőgött közben.

A solymári erdőbe ásták el a holttestet

Petróczi András akkor ért haza, amikor Lázár az anyja törzsét darabolta. A színésznő fia azt javasolta, vágjanak ki egy darab húst a combjából, és süssék meg, végül ez nem történt meg, és megetették azt a szeletet Soproni Ágnes kutyáival. A további maradványokat műanyag zsákokba csomagolták, és egymástól pár száz méterre elásták a solymári erdőben. 

Fia a Csillag börtönben raboskodik

Petróczi Andrást 2003-ban életfogytig tartó fegyházra ítélte a bíróság azzal a kitétellel, hogy az akkor 23 éves fiatalember legkorábban negyven év múlva szabadulhat. Soproni Ágnes fia jelenleg a szegedi Csillag börtönben raboskodik. Úgy tudjuk, az édesapja nem fordult el tőle, rendszeres küld csomagot neki.

Lakhatatlanná vált a horrorház

A színésznő házát soha nem adták el. Már hosszú évek óta üresen és nagyon rossz állapotban áll a színésznő háza. A tető teljesen összeégett, így az eső és a szél folyamatosan rongálja az amúgy is romos épületet. Vakolat már szinte az egyik szobában sincsen, a vécécsészéket és mosdókat pedig vandálok törték össze.

Mindent elvittek

Az arra járó hajléktalanok már régen kivették vagy összetörték az ablaküvegeket, az ajtókat pedig minden egyéb mozdítható tárggyal együtt elvittek az épületből. A romos házban csupán néhány tárgy maradt meg, melyek feltételezhetően mind a színésznőé voltak: egy Latinovits-bakelitlemez, egy törött karosszék, egy lyukas teniszlabda, továbbá egy az alagsorban felépített medencébe hajított kanapé.

Így néz ki most Soproni Ági egykori villája

Még mindig százmilliókat ér

Egy ingatlanszakértő szerint a 2. kerületi Üdülő utcában egy üres telek is megér vagy 150-200 millió forintot, így Soproni Ágnes egykori otthonát is jó pénzért el lehetne passzolni. Ugyanakkor kérdés, hogy ki a tulajdonosa az épületnek, mivel a színésznő fiát méltatlanság miatt kizárták az örökségből, a szülei pedig már mindketten meghaltak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Soproni Ági – Forrás: Echo tv