Néhány nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy egy Európai Parlamenti javaslat szerint felosztanák a jelenlegi B-kategóriás jogsit B és B+ kategóriára, vagyis az autósoknak duplán kellene vizsgázni. Azonban ez még nem minden, éjszakai vezetési tilalom is jöhet.

Terhek a szabályok egyszerűsítése helyett

Ahogyan azt a BudaPestkörnyéke.hu is megírta az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottsága néhány nappal ezelőtt ülésén megvitatta a vezetői engedélyekre vonatkozó szakbizottsági jelentéstervezetét. A jelentéstevő bizottság a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolja a B és B+ kategóriákra, ami számos korlátozást vonna maga után a B kategóriás jogosítvány birtokosainak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

B-kategóriás jogsival maximum 110 km/h-val lehetne menni

A sima B-kategóriás jogsival mindössze110 km/h lenne a maximális megengedett sebesség az autópályákon és a vezethető gépjárművek nem lehetnek nehezebbek 1,8 tonnánál, vagyis egy terepjárót nem vezethetnének.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

B+-kategóriás jogsival 110 km/h-nál gyorsabban is lehetne közlekedni

Nagyobb autó irányításához, 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez, például egy X5-ös BMW-hez a javaslat szerint külön B+ jogosítvány megszerzése lenne kötelező.

Két jogsi kellene, dupla vizsga, dupla költség

Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő közleményében az áll, hogy „a B+ kategóriás jogosítvány különválasztása az eddigi egységes B kategóriától azt jelentené, hogy az európai polgároknak két jogosítványt kellene megszerezni, hogy teljesértékű jogosultságuk legyen a személygépjárművek vezetésére. Ez a költségeket is megduplázná. „Meggyőződésem, hogy az uniós döntéshozók feladata az európai polgárok segítése és a jogszabályok egyszerűsítése lenne, és nem újabbnál újabb adminisztratív és pénzügyi terhek kivetése” – mondta el Deli Andor a korlátozott jogsiról.

További javaslatok

Ha azonban azt gondoltad, hogy a javaslatok ennyiben ki is merülnek, akkor tévedtél, ugyanis az Európai Bizottságnak is lenne néhány ötlete, amivel visszafogná az autósokat és persze a baleseteket.

Kezdő sofőrök

A a merkur.de azt írja, hogy a kezdő sofőrökre is új szabályok vonatkozhatnak majd a jövőben. A Bizottság a halálos balesetek számát akarja nullára csökkenteni az EU útjain, ehhez pedig a legnagyobb kockázatforrásokat keresi.

Kockázat

Na, és itt jönnek képbe a kezdő sofőrök, akik kutatások szerint kevésbé kockázatkerülők, statisztikai alapon pedig nagyobb arányban lesznek részesei közlekedési balesetnek.

Éjszakai tilalom

A Bizottság ezért rájuk vonatkozóan új szabályokat dolgozna ki, ezek közül az egyik, hogy friss jogsival max 90 km/órával lehetne haladni, még az autópályákon is, továbbá a javaslat szerint esetükben éjjeli vezetési tilalmat vezetnének be, ami éjféltől reggel hat óráig tartana.

B+

További változás, hogy az EU-ban egységes lenne a jogsi szerzés alsó korhatára. A B+ jogosítványnak is egységes korhatára lenne: sak 21 éves kor felett lehetne olyan vezetői engedélyt szerezni, amellyel 1800 kilogramm feletti járműveket lehet vezetni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Odacsapnak az autósoknak – Korlátoznák a B kategóriás jogosítványokat, dupla vizsgát kellene tenni a sofőröknek

Kiemelt kép: Illusztráció