Nagy a baj! A Família Kft. nagypapája, a 95 éves Baranyi László egészségével valami nem stimmel, folyamatosan vizsgálatokra jár, hogy kiderüljön, mi is a probléma.

Sokat betegeskedett

A színész az utóbbi néhány évben többször betegeskedett, kórházban is nem egyszer volt, két évvel ezelőtt pedig a koronavírussal küzdött meg. A betegség akkor annyira megviselte, hogy minden erejét elvesztette, sőt járni is újra meg kellett tanulnia. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Súlyosan megsérült

Tavaly ősszel pedig mentő vitte kórházba: éppen egy forgatásra igyekezett, de megbotlott és elesett. Az esés miatt betört a feje, a válla pedig súlyosan megzúzódott. A baleset óta bár javult az állapota, még sincs még túl jól, sőt úgy döntött ismét orvoshoz fordul, hogy kiderüljön mi is a baj.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vizsgálatra megy

„Jobban vagyok, de valami nem stimmel, és ez idegesít. Nem tudom, hogy az időjárás miatt van-e, vagy más okozza, de gyakran szédülök. Megbeszéltem a körzeti orvosommal és a nejemmel, hogy egy teljes kivizsgálásra megyünk. Lesz vérvétel, és egy szerkezettel huszonnégy órán át ellenőrzik a vérnyomást, a szívverést.”

Elveszítheti a kezét

„A baleset óta eltelt több mint négy hónap, és azt nem mondom, hogy nem javult az állapotom, de a vállammal és a térdemmel természetgyógyászhoz járok. Azt mondta, muszáj mozgatni, hogy ne tokosodjon be, ellenkező esetben elveszíthetem a bal kezemet” – mondta a Borsnak a színész.

Vissza kellett mondja a szerepet

A Família Kft. nagypapája legutóbb a Valami madarak című magyar filmben kapott szerepet, ezt azonban az egészségi állapota miatt mégsem tudta vállalni. „Annyira sajnálom, mert a filmvásznon kellett volna meghalnom.”

Szép búcsú lett volna

„Fölépítettem magamnak a figurát, úgy gondoltam, igazán szép búcsú lesz a pályától, de pechemre elúszott. Nemrég egy új sorozat kapcsán is megkerestek, de ilyen nagy munkát – sajnos – már nem tudok vállalni.”

Szeretne még játszani

„Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a vizsgálatok eredménye, mindent ettől teszek függővé. Egyébként imádok filmezni, jó is lenne, és még lehetőségek is vannak, de lehet, hogy a munkának végleg búcsút intek. Majd meglátjuk, én bizakodó vagyok” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

“A diósdiaknak külön szeretném megköszönni azt a sok támogatást” – halálközeli élményei voltak a koronavírus alatt a 93 éves Baranyi Lászlónak

Kiemelt kép: Baranyi László – Forrás: YouTube